Tilcsik György: Szombathely kereskedelme és kereskedelmi jelentősége a 19. század első felében - Archívum Comitatus Castriferrei 3. (Szombathely, 2009)
Boltok, piacok, vásárok és kereskedők Szombathelyen a 19. század első felében - Kísérlet a szombathelyi kereskedőtársaság megalapítására az 1830-as évek második felében
tartamra tartozik valamelyik kereskedőhöz elszegődni, aki pedig köteles őt fogadni. A 8. cikkely - kissé érthetetlen és később kifogásolt módon - 3 havi kölcsönös felmondási időt írt elő, amelytől csak alapos és az egyesület által elfogadott indok alapján lehetett eltérni. Ugyanakkor a kereskedő lehetőséget kapott arra, hogy hűtlen, engedetlen és erkölcstelen segédjét felmondás nélkül, azonnal elbocsássa. Arra az esetre pedig, ha egy kereskedő megnevezett ok nélkül, azonnali hatállyal felmondana segédjének, akkor köteles annak negyedévi fizetését és negyedévi élelmezési költségét megfizetni. Amennyiben egy kereskedősegéd szolgálati ideje akár felmondás, akár kilépés miatt megszűnik, legalább negyedévig a városból el kell távoznia, még akkor is, ha ennek ellenkezőjéről egyezik meg a kereskedővel. Minden kalmárlegény - még abban az esetben is, ha apja a társasághoz tartozó kereskedő volt - 3 évet köteles volt vándorlással tölteni, amelyről hiteles igazolást kellett hozzon. A vándorlási kötelezettség alól csak a társaság tudtával, a városi tanács által kérvényezett és a Helytartótanácstól elnyert engedély jelentett felmentést. A tervezet a városban szolgáló kalmárlegények kötelességévé tette, hogy előre megállapított sorrend szerint közülük egy, minden vasár- és ünnepnapon a kereskedelmi iskolában asszisztensként a tanító munkáját segítse. Az alapszabály-tervezet előírta, hogy annak, aki a társaság tagja kíván lenni, és Szombathelyen kereskedést szándékozik nyitni vagy egy már működő kereskedést óhajt átvenni, a megfelelő okmányokkal köteles igazolni, hogy a mesterséget a megfelelő szinten elsajátította és a 3 évnyi vándorlási időt kitöltötte. Mindemellett a 13. cikkely - a társaság tagjainak vagyonbukását megakadályozandó, és egyben a tagok jóhírét és becsületét megóvandó - a különböző kereskedőknek eltérő nagyságú vagyon vagy pénzösszeg igazolását, vagy azzal egyenértéket felmutatni tudó kezes állítását követelte meg. A tervezet az üveg-, a könyv- és dohánykereskedés megkezdésekor, illetőleg a szatócsüzlet nyitásakor 1000, a bőr-, a vas-, a fűszer-, a posztó-, a rőfös-, valamint az ékszerkereskedés indításakor pedig 2000 pft-nyi összeg letételét vagy igazolását javasolta bevezetni. Az alapszabály-tervezet - nyilvánvalóan a konkurencia kiküszöbölésére - úgy foglalt állást, hogy a városban működő boltos kereskedők számát mindaddig, amíg azt a lakosság számának emelkedése vagy más, a kereskedelem fejlődésével összefüggő körülmény nem indokolja, nem szabad növelni. Ezzel összhangban, a 15. cikkely egyrészt csak abban az esetben tette lehetővé az egyébként minden feltételnek eleget tevő személy felvételét a társaság tagjai közé, ha egy boltos kereskedés valamely oknál fogva szabaddá válik, másrészt meglehetősen magas - nem helybelieknek 50 pft, a helyi polgárok gyermekeinek és a kereskedő özvegyét feleségül vevő személyeknek 25-25 pft - felvételi díjat szabott meg. Vallási hovatartozási kötelezettséget nem írt elő a tervezet, azt viszont igen, hogy a tagok gyakorolják vallásukat, és erkölcsös életet éljenek. A már taggá vált kereskedőknek havonta 30 pkr-t a társaság pénztárába, azoknak a kereskedőknek pedig, akiknek inasaik vannak, az inasok után havonta további 15 pkr-t kell az iskola alapítványi pénztárába befizetni. A tervezet a tagok számára előírta, hogy a társaság ülésein mindenképpen megjelenjenek, ha pedig valamely tisztségre megválasztják őket, kötelesek azt minimum 1 esztendeig legjobb tudásuk szerint ellátni. 126