Bariska István: A szent koronáért elzálogosított nyugat-magyarország 1447-1647 - Archívum Comitatus Castriferrei 2. (Szombathely, 2007)
Az alsó-ausztriai rendi hatóságokról
Van egy fontos terület, amelyről itt kell szót ejtenünk. Az alsó-ausztriai rendek által bérelt adókról van szó. Az adó- és szolgáltatási bérleti rendszer ugyanis egyike volt azoknak az eszközöknek, amelyekkel a rendek állandósítani tudták a jelenlétüket. A mindenkori főherceg, illetve a tartományi fejedelem („Landesfürst") és az alsó-ausztriai rendek szembenállása, érdekellentéte mindvégig megmaradt. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért az együttműködés új formái - például az intervenciós formák, bérleti rendszer - is kialakultak. Ezek az új formák közvetítettek a bérleti rendszer működtetésében, regálékiváltásokban, katonaállítási és rendészeti ügyekben. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a rendek közvetítő szerepe jó lehetőséget kínált a záloghelyek ellenőrzésére. Erre kitűnő példa a harmincadkedvezmény kamarai kezelésének, valamint a Magyarországon nem ismert italmérési adó, a „Zapfenmaß" bérleti ügye. Az adóügy történetében jól elkülöníthető egy adófajta, amely valóban hiányzik a magyarországi adóstruktúrából: az úgynevezett italfogyasztási adó („Taz", „doppeltes Zapfenmaß"). 246 Ennek eredete az úgynevezett „Ungeld" fogalmára megy vissza, amelynek nincs is magyar megfelelője. Tulajdonképpen irodalmi német változata sincs, ezért fordítjuk italfogyasztási adónak („Verbrauchssteuer"). Ugyanakkor a 16. századi változatát, a „Zapfenmaß"-t is így lehet magyarítani. A „Taz" valójában az olasz „dazio" - adó, vám - szóból ered. A német ebből vette át a frank, a sváb és a bajor „daz" kifejezést. 24 ' A „Zapfenmaß" viszont hordópintet jelent, amelynek kétszeresére emelt változata, a „doppeltes Zapfenmaß" a 16. század második felére kiszorította a „Taz"-megjelölést. 248 Az italfogyasztási adót Habsburg IV. Rudolf vezette be, és azt a rendek szedték be, tekintettel arra, hogy a tartományi fejedelem 100.000 forint átalányért bérbe adta, mellyel nagyban könnyítettek az Alsó-Ausztriai Kormányszék és Kamara terhein. Ebben a térségben csak a nyugat-magyarországi záloguradalmakban szedték be, mégpedig azokban, amelyeket a 16. században osztráknak, azaz alsó-ausztriainak tekintettek. Az italfogyasztási adó mindig is tartományi fejedelmi regálé volt. Bérlete nem mindig esett egybe az uradaloméval. Amikor Kismarton és Fraknó uradalmait az AlsóAusztriai Kamara 1572-ben visszaváltotta, az italfogyasztási adó, a „Tazbestand" bérletét csak annak lejárta után, 1574-ben vonta magához. 249 Ruprecht von Stotzingen, aki 1583-tól a szarvkői uradalom zálogosa volt, Ernő főherceget 1586-ban arról tájékoztatta, hogy ezt az adót Magyarországon csak a szerződésileg „Ausztria Főhercegsége" alá vont uradalmakban kellett befizetni. 250 Jellemző, hogy Esterházy I. Miklós ezt a Magyarországon ismeretlen fogyasztási adót 1626-ban a fraknói uradalomban akkor is megtartotta, amikor azt visszacsatolták a Magyar Koronához. 23 ' 4Ö Prickler.H., 1981. 553-554. p. 247 Götze, 1967.48., 219. p. 245 Prickler, H., 1986. 89-91. p.; Bogdán, 1991.328-329., 734. p. 24 " Pricklet, H., 1981.554. p. 250 Ernst, 1963a. 82. p. 251 Prickler.H., 1981. 554. p. 64
