Bariska István: A szent koronáért elzálogosított nyugat-magyarország 1447-1647 - Archívum Comitatus Castriferrei 2. (Szombathely, 2007)

A visszacsatolás és annak ára - Kismarton és Kőszeg visszacsatolása

tétellel mondtak köszönetet, hogy - mint fent láttuk - az eljárás folytatására „Borostyánkő, Kőszeg, Kis-Marton és Szarvkő"

588 ügyében is biztosokat kell kinevezni. Mindez azonban nem tette szükségtelenné a zálogtartozások végső rendezését, só't nem lehetett „megtakarítani" a királyi adományozás aktusát sem. A jóval kisebb uradalom, Kabold visszacsatolását követően azonban a Joó, a Gregoróczy és a Lippay család között olyannyira felaprózódottak a birtokok, hogy a gazdálkodás szinte ésszerűtlenné vált. Az ipolykéri Kéry grófoknak csak jóval később sikerült ezek újraegyesítése.

389 Egyébként is a fraknói és a kaboldi uradalomért 40.000 dukátot tettek le, tehát szó sem arról, hogy az Alsó-Ausztriai Kamara nem jutott volna pénzhez.

590 Ezt követően tulajdonképpen három, egymással összefüggő szakasszal zárult a visszacsatolás folyamata. Az első, a zálogbirtokok alsó-ausztriai földbirtokosság birtokainak kisajátítása volt, melyek között ugyanis saját jogon szerzett örökbirtokok is voltak. Hogy miként veszítették el birtokképességüket, arról fentebb volt már szó. A második fázist az jelentette, hogy meg kellett oldania tizedkérdést. Mint feljebb jeleztük, 15. századi szerződések nem érintették a győri püspökség tizedjogát. Az egyházi javak 16. századi szekularizációja, a tizedek hadicélra való rendelése, a bérleti rendszer elszaporodása után azonban rendet kellett tenni ezen a területen is. Végül a harmadik szakaszt Szarvkő, Kismarton, Borostyánkő és Kőszeg uradalmának - és tegyük hozzá: Kismarton és Kőszeg város - visszacsatolása illetőleg birtokbavétele képezte. ' A nyugatmagyarországi nemesi családok, így az Esterházyak, a Széchyek és a Nádasdyak azonban az említett városokat nem akarták kiengedni az uradalmak kötelékéből, azaz a magánföldesúri hatalom alól. Ezt azért fontos megemlíteni, mert külön törvény nem született Kismarton és Kőszeg városának visszacsatolása ügyében. Egyszerűen azért nem, mert az időközben alsó-ausztriai kamarai várossá vált Kismarton és Kőszeg eme minősítése rossz szóval „rangja" - a visszacsatolásban elvesztette ezt a besorolást. Ezért a törvénycikkelyek az uradalmakkal együtt és nem városi minőségükben csatolták vissza őket. Kismarton és Kőszeg visszacsatolása Ami a törvénycikkelyek és az országgyűlési bizottsági munka szintjén egyetlen intézkedési csomagot jelentett, az a gyakorlatban külön eljárást követelt. A zálogterületek visszacsatolása történetében a még mindig legobjektívebb összefoglaló szerint a magyar rendek követelései a 17. század elején erősödtek fel. Harald Prickler úgy foglalt állást, hogy a zálogterületek Magyarországhoz tartozását területileg mindig elismerték a felek, ám azok kormányzati szempontból az osztrák központi szervek irányítása alá kerültek. Az osztrák adófelségjog is tovább élt, amikor a Habsburgok az uradalmakat, várakat és városokat alzálogba adták. Prickler ennek alapján a visszacsatolást úgy értelmezte, hogy a magyar fél ezzel a kérdéses területek ügyét államjogi szempontból kívánta tisz'

öb II. Ferdinánd 1625. évi decretumn. 60. te. MT, 1608-1657. 336-339. p. 589 Ernst, 1987. 153-154. p. 590 Ernst, 1966. 332. p.; Schlag, 2001. 24. p. 5q

' Ernst, 1987. 108. p.; Paul 1965. 1-25. fol. 138