Előadások Vas megye történetéről IV. - Archívum Comitatus Castriferrei 1. (Szombathely, 2004)

BOR, BORKULTÚRA, GASZTRONÓMIA VAS MEGYÉBEN A 13-19. SZÁZADBAN - Bajzik Zsolt: Kocsmák, csárdák és vendéglők a 18-19. századi Vas megyében

kocsik és szekerek fedél alá kerülhettek, a lovak megpihenhettek. A csárda lehetett saját tulajdonú, vagy bérelt, és a vezetőjét csárdásnak nevezték. A csárdák a jelentősebb vásáros helyekre vezető utak mentén fél-egynapi járásra, illetőleg olyan helyeken álltak, ahol a közigazgatás nehezen ellenőrizhette őket. Az ilyen csárdák közül nevezetesek voltak azok, amelyek két megye határára épültek, és így jó lehetőséget kínáltak a betyároknak elmenekülni a megyei pandúrok, csendőrök elől. A csárdákhoz sok romantikus, főleg betyártörténet kapcsolódik. Az elnevezéseik származhattak arról a helytől, ahol álltak, a cégérüktől, a csárdás nevéről, nem utolsósorban pedig a bennük lezajlott nevezetesebb eseménytől. Egykorú életükről - a néphagyomány mellett - számos adalékot őrzött meg a 19. század szépirodalma, valamint az egykorú hírlapok tudósításai, de gyakorta örökítették meg a csárdák világát a Magyarországon átutazó külföldiek útleírásai. A csárdabeli időzés a napi hírek meghallgatása és érdekesebb események megismerése mellett lehetőséget biztosított a távolabbi vidékekről érkezett emberekkel való személyes érintkezésre is. A 19. század második felétől gyökeresen átalakuló közlekedési lehetőségek a csárdákat feleslegessé tették, így azok legtöbbje megszűnt, átalakult.

2 A kocsma - egyéb elnevezése szerint korcsoma, korcsmaház vagy korcsomás ház - egy falu vagy város belterületén álló italkimérő hely volt, amelyet csak az a személy tarthatott fenn, aki rendelkezett kocsmáltatási joggal. Voltak időszakos és állandó kocsmák. Időszakosak voltak a kántor- vagy fertály kocsmák, ahol Szent Mihály napjától karácsonyig, illetve újévig mértek bort. A bortermelő városok polgárainak saját házuknál fenntartott borkiméréseit purgerkocsmának nevezték, és mellettük léteztek a falvak vagy városok közös kocsmái, ahol fél, vagy egész éven keresztül árulhatták a borosgazdák borait. Állandó kocsmák voltak a földesurat egész éven át megillető, olyan italmérési helyek, mint például a hidaknál, vámoknál álló, vagy egy város által fenntartott bormérési helyek. Tekintettel a bormérés nagy jövedelmezőségére, az állandó kocsmák többségét saját kezelésben tartották, ahol fizetett alkalmazott mérte a bort. Az ilyen kocsmát csapnak, csapszéknek, vagy csapháznak nevezték. A kevésbé ellenőrizhető kocsmákat bérlőknek adták ki, és a bérlet összegét a várható forgalomnak megfelelően állapították meg. A kocsmárosoknak óvadékot kellett letenniük, mivel gyakran nem tudtak elszámolni a bérlet leteltével. Az engedély nélkül működtetett kocsmákat, italmérő helyeket kurtakocsmának nevezték. A kocsmák fő jellegzetessége a fogadókkal szemben, hogy eredetileg semmiféle ételt, még kenyeret sem szabad volt árusítani azokban.

3 Vendégfogadó - a 19. század előtt fogadó - épülete a városok szélén, a városkapuknál, vámoknál, réveknél, forgalmas útkereszteződéseknél, kastélyok mellett vagy éppen a városok belsejében, a város- vagy megyeházak, püspöki paloták, az uradalmi központok közelében állt, és a városba érkező, ott a különböző dolgait intéző hosszabb úton levők számára biztosított éjjeli szállást. A vendégfogadók a mai szállodák elődei Magyar Néprajzi Lexikon. Főszerk. Ortutay Gyula (továbbiakban: MNL) 1. köt. Bp., 1977. 465-466. p. 3 MNL 3. köt. Bp., 1980. 233-234. p. 92