Előadások Vas megye történetéről IV. - Archívum Comitatus Castriferrei 1. (Szombathely, 2004)

TELEPÜLÉSKÖZPONTOK VAS MEGYÉBEN A 11-20. SZÁZADBAN - Tilcsik György: Adatok a szombathelyi városháza történetéhez a 19. század első felében

4. kép A szombathelyi főtér részlete az 1869-ben emelt Szentháromság-szoborral, a kúttal és a városházi vendégfogadóval Slowikowski Ádám litográfiáján Az egykori szombathelyi városháza a 19. század második felében vendégfogadó­ként működött tovább, de több üzletnek is helyet adott. Az időközben eredeti jellegze­tességeitől megfosztott, és ennek következtében enyhén szólva kicsit „megcsúnyult", 82 és az 1870-es és az 1880-as években erőteljes fejlődésnek indult Szombathelyen gom­bamódra szaporodó, nagyszabású köz- és magánépítményekhez méltatlan épület állaga az 1890-es évek elejére annyira leromlott, hogy alapos és igen költséges felújítására lett volna szükség. Éhen Gyula szándéka és akarata szerint a város úgy döntött, lebontatja, és egy háromemeletes bérházat építtet a rendkívül frekventált telekre. Az 1896-ban ki­írt országos tervpályázatot Fischer Ferenc terve nyerte el. Az épületet 1897 februárjá­ban lebontották, anyagát és berendezéseit elárverezték. A Brenner János által vezetett építési munkálatok 1897 nyarán indultak meg és 1898-ban fejeződtek be, mely beru­házást a város a Magyar Jelzálog Banktól felvett, 147.000 forint összegű kölcsönből fe­dezett. 83 Az új, impozáns épület emeleti részeiben bérlakások kaptak helyet, míg a föld­szintjén üzletek működtek és működnek ma is. Érdekesség, hogy - az egykori Szombat­hely Városához címzett vendégfogadó „reinkamálódásaként" - a vendéglátó funkció is visszaköltözött az épület falai közé, mégpedig a Royal Étterem és Söröző 1992-ben tör­tént megnyitásával. ' Az épületről és a főtérről lásd Knébel Ferenc fotóit. „Knebel Fényirda". Vasi fotográfusok emlékei. A kiállítást rend. és a katalógust írta B. Dorner Mária. Szombathely, 1988. (továbbiakban: B. Dorner, 1988.) 7-8., 10-11., 13., 16. kép. (Vas megyei múzeumok katalógusai; 136.) VaML Szombathely város polgármestere iratai. Közigazgatási iratok III. 93/1897­432

Next

/
Thumbnails
Contents