Előadások Vas megye történetéről IV. - Archívum Comitatus Castriferrei 1. (Szombathely, 2004)

TELEPÜLÉSKÖZPONTOK VAS MEGYÉBEN A 11-20. SZÁZADBAN - Bariska István: A kőszegi belváros 16. századi térrekonstrukciója

ta össze az adókötelezettséget. 34 A bécsi udvari fizetőhivatal 1556-ban 312 ház után küldte el az elismervényt, 35 és az 1560-as évekre 315-re nőtt a házak száma. Fontos hangsúlyozni, hogy elsősorban a két külvárosban volt jelentős a házak számának gyara­podása. Az 1570. évi telekkönyv szerint a Belvárosban 73, a Magyarvárosban 140, a Németvárosban 128 ház állt, melyből következik, hogy a két külváros 242 házzal lett gazdagabb az ostromot követően. Minthogy azonban a telekkönyv nemcsak újjáépíté­sekről, hanem új ingatlanok építéséről is tudósít, nyilvánvaló, hogy a Belváros szerke­zete is átalakult. A 16. századra tehát részben középkori alapokon kialakult az a tized és utcaszerkezet, amelyet az 1531 és 1551 között kiépült külső tornyos bástyarendszer­hez igazítottak. Az 1540-ben a Zsidó utcával bővült a polgárváros oly módon, hogy a Magyar templom 1615-ben megvalósított felépítéséig, valamint az új temető 1630-ban történt létesítéséig azon már jelentős változást nem hajtottak végre. 34 VaML KFL Acta Misc. Kőszeg, 1551. december 31. 35 VaML KFL Acta Misc. Bécs, 1556. november 12. 416

Next

/
Thumbnails
Contents