Előadások Vas megye történetéről IV. - Archívum Comitatus Castriferrei 1. (Szombathely, 2004)

TELEPÜLÉSKÖZPONTOK VAS MEGYÉBEN A 11-20. SZÁZADBAN - Bácskai Vera: A köztér: sűrített emlék - mentális térkép

A városközpont utcái természetesen nem csak a „dologtalan nézelődők és önmutatók" számára voltak fenntartva, az közlekedési csatorna volt a legkülönbözőbb rétegek számára. Hiszen az élelmiszert kihordó árusok és inasok, mesteremberek csak itt közelíthették meg vásárlóikat, megrendelőiket, itt kellett áthaladniuk a különböző műhelyekben dolgozó inasoknak, munkásoknak, és természetszerűen itt gyülekeztek a koldusok is, akiket semmiféle rendelet, hatósági intézkedés nem tudott teljesen kitiltani abból a városrészből, ahol leginkább számíthattak alamizsnára. Azaz a városközpontban keresztezték egymást a sokrétű társadalom különböző csoportjai, alkalmat adva egymás megfigyelésére, vagy legalábbis észrevételére. Igaz, a különböző társadalmi rétegekhez tartozó városlakók nem egyszerre, együttesen jelentek meg a központ utcáin, az eltérő foglalkozású és státusú emberek eltérő életritmusa bizonyos mértékig elkülönítette őket. Kitűnően érzékelteti ezt Garay János leírása a reformkori pesti utcáról, abból a korból, amikor a közlekedés még nem változtatott az utcák jellegén, és ezért rokonítható a kisebb városok későbbi utcahasználatához. „Hajnalban - írta Garay - tejeslányok hordták szét fakantában a tejet, a házmesterek nyitogatták a kapukat, Zörömbölve és csikorogva döcögnek elő a zöldség-, hentes, lisztes s más efféle kocsik, egy fél óra alatt minden piacok rakvák eleséggel, s mint búcsújárásra tóidul a sok fehérnép eleség- vásárlásra. Kinyitnak a kávémérések, s a légió nőtlen ember, a sok kereskedőlegény és hivatalnokbeleik lesznek láthatóvá az utcán. Az ezememű foglalatosságok ezt is, azt is dolga után intik, a járás-menés nagyobb lesz, a zaj, lárma szaporodik, az egymást érő bérkocsisok és szekeresek fülhasítóan kiáltoznak a gyalogosokra, és előkerülnek a vándorárusok, dunavízhordók akik hangos szóval árulják portékáikat. Az egész város talpon látszik lenni, s ez csak a reggel mutatkozó nép; délben, délután és este ugyanennyi a nép, ugyanily zaj. Reggel tíz óra körül, amikor szegényebb nép ebédel, megjelenik a szép világ - azaz a hölgyek. Egy része sétál, mások boltokat látogatnak. Délben ismét új emberek özönlik el az utcát, a boltokat és műhelyeket bezárják, a mesterlegények, diákok, nőtlen orvosok, ügyvédek pezsegnek a vendéglők felé. Ekkor jelennek meg a »finom világiak«, katonatisztek, mágnások, akik egy órától kettőig tanják a sétaórát. Két órakor a hivatalnokok, boltosok visszatérnek boltjaikba, és nemsokára elkezdődik a sétakocsizás, boltlátogatás, céltalan őgyelgés mind a két nembeliektől. Alkonyattájban a kép új fordulatot kap, ekkor egyfelől a napszámos nép, szekeresek és mindennemű külvárosiak, kik dologban jártak el, haza mennek, Az úgynevezett elegáns férfivilág a forgalmasabb utcákra, vagy kávéházak elé áll, az utcasarkokon, főleg a német színház környékén csoportosul, s a színházba menő szépnemet vizsgálja, megbámulja, megdicséri, megszólja, míg maga is a színházba, vagy kávéházba, esetleg a kaszinóba megy." (Figyelemreméltó, hogy az 1920-es években a hölgyeket bámuló és hangos megjegyzésekkel illető férficsoportokról ír Granasztói Pál a pécsi főtér színfoltjaként.) „Még egyszer fellobban az élet az utcán, midőn a színházi előadásnak vége van - aztán elsötétedik és kiürül a belváros."

5 Az utca élete. In: Forradalom előtt. Buda-pesti tollrajzok és életképek Petőfi korából. Szerk. Waldapfel József. [Bp., 1948.] 141-143. p. 395