Előadások Vas megye történetéről IV. - Archívum Comitatus Castriferrei 1. (Szombathely, 2004)

TELEPÜLÉSKÖZPONTOK VAS MEGYÉBEN A 11-20. SZÁZADBAN - Bácskai Vera: A köztér: sűrített emlék - mentális térkép

bor is, a budapestiek térhasználatát elemezve a dualizmus korában.

4 Meggyőzően mutatja be a közterek - elsősorban a sétányok és parkok - használatában a kisajátítás és megosztás taktikáját, a hatósági szabályozás és a spontán társadalmi szétválás mechanizmusát, szabály, norma, értékrend és valóság bonyolult összjátékát. Az utca azonban csak mint rendkívüli események színhelye, mint a kisajátítás tárgya jelenik meg a kötetben. Mindennapi életéről alig esik szó, holott a nagyvárosi életben is az utca kitüntetett szerepet játszik. A vidékiek számára az utca a nagyváros riasztó és egyben vonzó fő jellegzetessége, itt szembesülnek először - vagy csak itt - a nagyvárosi élettel. Az utca a „törzsökös" városiak életében is rendkívül fontos volt: itt keresztezték egymást az egyébként elkülönült társadalmi csoportok tagjai, itt láthatók a „hírességek", azaz az utca, a tér volt a mozgalmas nagyvárosi élet legfőbb és mindenki számára elérhető színpada. A járókelők mindennapi, és napszakonként változó összetétele és forgalma, az üzletek világa, a tömegközlekedési eszközök megjelenése mind azt jelzi, hogy a köztér a városi lakosság különböző rétegeinek találkozási, vegyülésének legfontosabb területe volt. ízelítőt kaptak belőle azok is, akik nem, vagy éppen nem vegyültek e forgatagba: az ablakon át figyelve, mi történik éppen az utcán. Ez pedig - tudjuk -, kedves időtöltése volt a polgárság hölgytagjainak, gondoljunk csak a győri épületek híres sarokerkélyeire, amelyek kiváló megfigyelőpontoknak bizonyultak. Lakás és utca, magánszféra és közszféra nem vált olyan mereven szét. Mindez pedig elsősorban a városközpontokra érvényes, hiszen a munkások lakta kerületek, az alacsonyabb presztízsű városrészek járókelői sokkal homogénebb társadalmi összetételűek voltak. A polgári értékrend valóban az önfegyelmet, a feltűnés elkerülését, bizonyos utcai viselkedési normákat írt elő a köztéri megjelenésben, ez azonban nem jelenti, hogy a polgárt puszta szemlélődővé degradálta. A köztéri, utcai viselkedésben egyúttal - a normákat természetesen betartva - aktorként, önmaga megmutatójaként is részt vett. Különösképpen állt ez a nőkre, akiknek - a ritkább társasági élményeken kívül - az utca, a korzózás, vásárlás, „komissiózás" az önmegmutatás, a jelenlét, a hasonlókkal való, akár szótlan találkozás fontos szerepet játszott. Itt mutathatták meg új ruháikat: a divat követésének egyik legátfogóbb értelme itt érvényesült napról napra. Ez tette fontossá a polgárok számára a köztéri megjelenést, noha a normákat megfogalmazó illemtanok az utcán tartózkodást csak a legszükségesebb esetekre ajánlották korlátozni. A norma, a szabály és a valóság azonban nem mindig felelt meg egymásnak. A belvárosi séta, a kirakatok nézegetése, az utcán sétáló ismeretlenek tömegében való elvegyülés és egyúttal jelenlét jelentette a polgárok számára a városi élet esszenciáját. A szemlélődés és elvegyülés mellett a megmutatkozás és a jelenlét. És mindennek a színtere a városközpont, a belváros, amelyet - nem véletlenül - gyakran azonosítottak a várossal. „Bemegyek a városba" - hallottam nemegyszer anyámtól, ami azt jelentette, hogy a régi Lipótvárosból, amely eléggé a város szívében volt, elment a gyalog negyedóra alatt megközelíthető Belvárosba. 4

Gyáni, 1998.216 p. 394