Előadások Vas megye történetéről IV. - Archívum Comitatus Castriferrei 1. (Szombathely, 2004)
IPARUZOK, KERESKEDŐK, VÁLLALKOZÓK VAS MEGYÉBEN A 14-20. SZÁZADBAN - Melega Miklós: Egy elfeledett szombathelyi építőipari vállalkozó: Szabovics Ottó, 1854-1904
nak 26 - de a kivitelezési munkálatokban alvállalkozóként részt vett. 2 ' Szombathely felé vélhetően ismét a megyeszékhelyen kínálkozó jobb vállalkozási feltételek, a tömegesebb megrendelések kecsegtető ígérete irányította tekintetét. Az 1890-es évekre országosan jellemző kedvező gazdasági-pénzügyi környezetben ugyanis Szombathely különösen dinamikusan növekedett és épült, biztos megélhetést nyújtva a helyi építőipari vállalkozóknak. A SZOMBATHELYI ÉVEK - AZ ÉLETÚT BEFEJEZŐ SZAKASZA, 1894-1904 Szabovics Ottó 1894 novemberében költözött másodszor, immár véglegesen Szombathelyre, mégpedig a Vásártér 5. szám alatti házba. 28 Ezzel lezárult életének korábbi, több mint 10 éven át tartó szakasza, mely az egyik városból a másikba tartó vándorlással telt el. Az ekkor kereken 40 éves, immár jelentős építőipari gyakorlattal, és kiforrott egyéni stílussal rendelkező építész első szombathelyi feltűnéséhez képest ezúttal még versenyképesebb adottságokkal jelentkezett a megrendelések tekintetében amúgy is kibővült helyi piacon. Ez az alaphelyzet lehetőségét kínált egy sikeres vállalkozói pálya kiépítésére, és megteremtette azokat az előfeltételeket, melyeknek köszönhetően Szabovics Ottó munkássága kiteljesedhetett a századfordulós Szombathelyen. Iparengedélyét 1894 novemberében kapta meg, 29 (2. kép) és az elkövetkező fél évben máris két Király utcai emeletes ház - nevezetesen a 13. és a 25. szám alattiak kivitelezésének jogát szerezte meg. Ezek tervezője - talán kezdeti ismeretlenségének okán - még nem ő volt, de e megbízások már fokozatosan felívelő karrierje nyitányát jelentették. 30 Az elkövetkezendő években egyre-másra kapta a megrendeléseket, és különösen 1897 után szaporodott meg munkája. Egy évtizedes szombathelyi tevékenysége folyamán 20-25 nagyobb építkezés lebonyolításával és számos kisebb jelentőségű munka elvégzésével bízták meg. Az épületek döntő többségének tervezője is ő maga volt. 31 Tevékenységének fő profilját a lakóházépítések jelentették, de ipari jellegű létesítményeket is tervezett és kivitelezett. LAKÓHÁZAK Szabovics földszintes, családi lakóház céljára épített házai közül 3 olyan létezik ma Szombathelyen, amely - építészeti értéket képviselvén - helyi védelem alatt áll. Ezek közül elsőnek a Rákóczi utca 35. számú ház épült, mégpedig 1896-ban. (3a., 3b. kép) VaML Vas vármegye törvényhatósági bizottságának iratai. Közgyűlési jegyzőkönyvek. 9/1894-; VaML Alisp. Közig. ir. Iktatókönyv 21739/189427 VaML SZT Pbp. ir. II. 98/1896. 28 VaML Szv. pg. Közig. ir. III 550/1894. 29 Uo. 30 VaML Szv. pg. Közig. ir. III 121/1896., III. 309/1895.; VaML Szévm. ir. 162. doboz (Bartos Pál építése). 31 VaML Szv. pg. Közig. ir. III. 313/1896., III. 332/1896., III. 629/1896., III. 352/1897., III. 382/1897., III. 538/1897., III. 682/1897., III. 379/1898., III. 848/1898., III. 487/1899., III. 830/1899., III. 882/1899., III. 882/1899., III. 981/1899., III. 128/1900., III. 318/1900., III. 439/1900., III. 617/1900., III. 677/1900, 3925/1901., 534/1902., III. 507/1903, III. 568/1903, III. 767/1903, III. 993/1906, 666/1934. 360