Előadások Vas megye történetéről IV. - Archívum Comitatus Castriferrei 1. (Szombathely, 2004)
IPARUZOK, KERESKEDŐK, VÁLLALKOZÓK VAS MEGYÉBEN A 14-20. SZÁZADBAN - Tilcsik György: Stallner Ferenc szombathelyi kereskedő működése 1848 előtt
409 négyszögöl gyümölcsöskerttel, valamint egy 44 négyszögöl kiterjedésű lakóépülettel rendelkezett. 64 Stallner a szőlőtermesztés mellett lelkes híve volt a selyemhernyó-tenyésztésnek, mely tényt kellően igazol, hogy egy, a szederfa-ültetésről és a selyemhernyó-tenyésztésről szóló javaslatot készített, és azt Szombathely város 1841. szeptember 9-ei tanácsülése elé terjesztette. 65 Ebben Stallner kiemelte a szederfa-ültetés és selyemhernyó-tenyésztés számos kedvező és előnyös hatását azokra a településekre - így például Pécsre -, ahol azokat bevezették, illetőleg alkalmazták. Leírta, hogy Szombathely határában több puszta és hasznavehetetlen terület is van, amelyek legfeljebb legelőnek használhatók, és az ezekre történő szederfa-telepítés jelentős haszonnal járna. Stallner egy szederfa-iskola felállítása mellett minden olyan területre szederfa ültetését javasolta, amely más célra haszontalan. Ez ugyanis - álláspontja szerint - az anyagi haszon morális előnyökkel járna, hiszen azok számára, akik napszámra nem képesek, megélhetési lehetőséget kínálna, sőt a gyerekek is részt vehetnek e munkában. Stallner - aki külön és nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a szederfa-ültetés és -nevelés viszonylag csekély anyagi ráfordítást igényel - elaborátumában a következőket javasolta Szombathely városának: 1., A város csatlakozzon a Sopron városi Szederegylethez, hogy az ottani tanácskozásokon és gyakorlati oktatásokon részt vehessen. 2., 1 vagy 2 hold területet szederfa-iskola céljaira el kell különíteni. 3., Minden, más célra alkalmatlan területet a legeltetés meggátlása nélkül be kellene ültetni szederfával. 4., Célszerű lenne a szederfa-ültetéssel és -neveléssel kapcsolatos intézkedéseket néhány, a város polgáraiból álló választmányra bízni. 66 Szombathely város közgyűlése úgy döntött, hogy a beadvánnyal kapcsolatos részletes vélemény kidolgozására Schenk Ferenc városbíró elnöklete alatt egy 10 főből álló bizottmányt küld ki. 67 Stallner egyébként tagja volt a Sopron-Vasi Szederegyletnek, sőt annak nem csak ideiglenes választmányába választották be, hanem az egylet egyik pénztárnoka és így az igazgatóválasztmány tagja is volt. 68 Sajnos nincs nyoma annak, hogy mi lett Stallner javaslatainak további sorsa, illetőleg, hogy a kiküldött bizottmány készített-e, és ha igen, milyen előterjesztést. VaML A Vas Megyei Levéltár térképeinek gyűjteménye. Kataszteri térképek. Szombathely, Földkönyv, 1857. 2019-2022., 2069-2071. parcellaszám. VaMLSzvkt. Ktjkv., 343/1841-1842. VaMLSzvkt. Ktir. fase. 173. nr. 109. VaMLSzvkt. Ktjkv. ,343/1841-1842. Sopron-Vasi Szederegylet-könyv, 1841. Sopron, 1841. 21., 24- p.; Sopron-Vasi Szederegylet-könyv, 1844. Sopron, 1844. 17., 22. p. 339