Előadások Vas megye történetéről IV. - Archívum Comitatus Castriferrei 1. (Szombathely, 2004)

IPARUZOK, KERESKEDŐK, VÁLLALKOZÓK VAS MEGYÉBEN A 14-20. SZÁZADBAN - Bariska István: Iparosok, kereskedők a 14-17. századi Kőszegen

tésekért cserébe adóengedményekhez juttatta. A finanszírozás e módja a 16. században is továbbélt, és a védelmi szempontból egy egységet képező város kettős szerkezete, a városfalakon belül kiépített vár és város topográfiai kettősége ekkor szilárdult meg. Mint arról előzőleg már szó esett, Kőszeg kereskedelmi kapcsolatait a középkorban mindenekelőtt a távolsági kereskedelem jellemezte. E tevékenység határát két dolog szabhatta meg: egyfelől a piacokon megjelenő konkurencia ereje, másfelől pedig a mindenkori uralkodók által Kőszegnek kiadott kereskedelmi kedvezmények tartalma, azaz az egyik kifejezetten gazdaságon belüli, a másik azon kívüli eszköz. Ismeretes, hogy a középés újkor feudális gazdaságában rendkívüli jelentősége volt a határ- és belső vámoknak. Az előbbi az ún. harmincadvám (külkereskedelmi vám), utóbbi pedig a belső piacokat szabályozó vámjog (útkényszer, vásár-, út-, híd-, réwám stb.) volt, amelyet földesurak és városok is megszerezhettek. A kereslet és kínálat - távolsági és helyi - piaci érvényesülése előtt tehát komoly akadályok tornyosultak. Nagy előnyre tettek szert azonban azok, akik mentességet kaptak akár meghatározott területre, akár bizonyos időtartamra. Mindezekre jó példa Kőszeg esete. A város 1328-ban I. Károly Róberttől királyi városi rangot kapott, mégpedig Sopron magánjogát. Ebben az időszakban háromféle városi magánjog létezett: 1., a kereskedő-, 2., az ipar- és 3. az agrárvárosok magánjoga. Sopron Buda mintáját követte, de az iparűzők elsősorban Selmec (ma: Banská Stiavnica, Szlovákia), míg az agrárvárosok Korpona (ma: Krupina, Szlovákia) jogával éltek.

5 Sopron tipikusan kereskedőváros volt. Kőszeg a jogi értelemben vett anyaváros, Sopron magánjogának átvételével azt bizonyította, hogy korai gazdasági életét a kereskedelemmel, még pontosabban a távolsági kereskedelemmel alapozta meg. Ennek bázisát a szőlő- és bortermelés képezte. Az persze törvényszerű volt, hogy emiatt többek között éppen Sopronnal került konfliktusba, melynek tétje egyfelől a távolsági borutak szabad használata volt, másfelől pedig az, hogy megszerezze közelebbi bortermő helyek termésének exportjogát. E folyamat végén a dél-német piacok megtartása érdekében Kőszegnek sikerült elérni, hogy boraival szabadon mehessen át Sopron és Pozsony (ma: Bratislava, Szlovákia) városán, azaz mentesülve a külkereskedelmi vám, a harmincad fizetése alól. Kőszeg a közeli piacok újrafelosztásában meglehetős erőszakos piacszerző szándékkal így hódította magához Rohonc (ma: Rechnitz, Ausztria) és Csepreg borainak exportjogát. A Kőszeg és Sopron közötti borháború tehát az újonnan jelentkező konkurens győzelmével végződött.

6 A helyi kézműipar alapjait tehát a kereskedőtőke teremtett meg, és Kőszeg főterének tölcsér alakú kiöblösödése is arra utal, hogy a város piacközpontú településsé vált. Amikor ezt a belvárosi keretet a 16-17. századra kinőtte, a külvárosokban már szakosodott piacok jöttek létre. I. Károly 1328. június 3-án kiadott oklevele már hetiés országos vásárt adományozott Kőszegnek, azzal együtt, hogy a vásárokat megelőző és követő napon vámmentesség volt érvényben a városban. Ez a kiváltság a piaci árucserét nyilvánvalóan csak tovább ösztönözte.

7 Fügedi Erik: A középkori magyar városprivilégiumok. In: Kolduló barátok, polgárok, nemesek. Tanulmányok a magyar középkorról. Bp., 1982. 297. p. Bariska István: Sopron a kőszegi források tükrében a 14-17. században. = Soproni Szemle, 1998. 1. sz. 4-15. p. Vő.: Kőszeg királyi város középkori történetéhez. = Vasi Szemle (továbbiakban: VSZ) 1979. 1. sz. 70-82. p. 301