Előadások Vas megye történetéről IV. - Archívum Comitatus Castriferrei 1. (Szombathely, 2004)

A HIVATALI, A POLITIKAI ÉS A GAZDASÁGI ELIT VAS MEGYÉBEN A 14-20. SZÁZADBAN - Melega Miklós: Mérnökök a szombathelyi városvezetésben 1886 és 1945 között

Városi mérnöki tevékenysége 1886-ban történt városi mérnökké választásakor sokat tapasztalt, 56 éves szakemberként vette át a műszaki ügyek vezetését, illetve látott hozzá az egyszemélyes mérnöki hivatal megszervezéséhez. Az új pozíció sokféle feladatot helyezett Müllner Ignác vállára. El kel­lett végeznie a városi utcák szintezését, járda- és útburkolási terveket készített és ellenő­rizte a munkálatokat. Ö irányította a városi utak, hidak karbantartását, és a közmunka felhasználását. 12 Városi mérnökként felügyelte a településen zajló köz- és magánépítkezé­seket, és nagyobb szabású terveket is készített a szentmártoni temető bővítéséhez, illetve az új állatvásártér és a vágóhíd felépítéséhez. 13 Az 1889-ben rendeltetésének átadott állat­vásártérről készült terveit független szakértők is kitűnőnek találták, és mintául kérték. A település növekedéséből adódóan új utcák kijelölése, utcanyitási tervek kidolgozása és bí­rálata is feladata lett. Mérnöksége idején állapították meg a vasút felé eső keleti városrész utcahálózatának felosztását. Sok városi utcáról készített vázrajzokat, és 1893-ban ő raj­zolta meg a város térképét, a Kárpáti-féle Szombathely monográfia 2. kötete számára. 14 12 év városi szolgálatban eltöltött idő után, 66 éves korában, 1897. szeptember 28-án hunyt el. Ravatalánál ott álltak a helyi közélet meghatározó alakjai, a Wälder és a Holcz­heim építőipari vállalkozó famíliák, valamint a Reitermayer család tagjai, akikkel minden bizonnyal közeli kapcsolatot ápolt. Temetéséről és egy díszes homokkő obeliszk felállítá­sáról a város gondoskodott. Barátai és tisztelői később létrehozták a Müllner Ignác-alapít­ványt, amely sírjának gondozásáról és Mindenszentek-napi feldíszítéséről gondoskodott. 15 Személyisége, közéleti szerepvállalása A kortársak egybehangzó véleménye szerint a város egyik leglelkiismeretesebb tisztvi­selője volt. Feladatának mindig kifogástalanul megfelelt „... fáradhatatlan szorgalmat és buzgóságot tanúsított: roppant pontosság és kötelességérzet jellemezte." 16 Egyszerű életvitelű, „... puritán jellemű .,." 17 ember volt, akinek „... zajtalan volt áldásos működése ...".Tá­mogatta a szegényeket, városszerte ismert volt nagylelkűségéről. 19 Személyét egyöntetű u VaML Szv. Kjkv. 3/1887., 4/1887., 50/1887., 25/1888., 11/1891.; SZV Pg. Közig. ir. III. 19/1887., III. 4/1889., III. 10/1892.; VaML Szombathely város Mérnöki Hivatalának iratai. Igazgatási iratok (további­akban: Szv. MH lg. ir.) 1. doboz, 1880-1913. 13 VaML Szv. Kjkv. 7/1888.; VaML SZv. MH lg. ir. 1. doboz, 1880-1913. ; Müllner Ignácz. = SZÚ 1897. okt. 3. 5. p. 14 VaML Szv. Kjkv. 1/1887., 99/1888., 1/1890., 6/1890., 70/1891, 40/1892.; VaML A Vas Megyei Levél­tár térképeinek gyűjteménye. Törzsgyú'jtemény. T 134. 15 VaML Szv. Kjkv. 76/1897.; VaML Szv. pg. Közig. ir. I. 2157/1897, III. 3/1898.; VaML Szv. pg. Külön­gyűjtemények (továbbiakban: Különgy.) Alapítványok nyilvántartása. Müllner Ignác alapítványa.; VaML Gyászjelentések gyűjteménye. Müllner Ignác gyászjelentése. Müllner Ignácz. = Vvm. 1897. szept. 30. 5. p. Müllner Ignácz temetése. = Vvm. 1897. okt. 3. 7. p. 18 Uo. 19 VaML Szv. pg. Közig. ir. I. 2157/1897.; Müllner Ignácz. = Vvm. 1897. szept. 30. 5. p.; Müllner Ignácz. = SZÚ 1897. okt. 3. 5. p.; Vasvármegye. Balogh Gyula et al. Bp, 1898. (továbbiakban: Balogh, 1898.) 456. p. (Magyarország vármegyéi és városai; 3.); Szombathely, 1777-1927. Jubiláris emlékalbum. Szerk. Fehér Károly. Szombathely, 1927. (továbbiakban: Fehér, 1927.) 65-66. p. 269

Next

/
Thumbnails
Contents