Előadások Vas megye történetéről IV. - Archívum Comitatus Castriferrei 1. (Szombathely, 2004)

A HIVATALI, A POLITIKAI ÉS A GAZDASÁGI ELIT VAS MEGYÉBEN A 14-20. SZÁZADBAN - Bajzik Zsolt: Fürdővendégek Tárcsán a 19. század második felében

nosodó vállalkozó polgár látta, hogy megfeszített munkája még eredményesebb, ha pihentető' és erőgyűjtő, felüdülést szolgáló szünetekre időt szakít. így született meg a nyaralás intézménye, amelyet a 19. században még fürdőre járásként emlegettek, nem választván el a szó jelentésében az üdülést, a gyógyulást és a szórakozást. Persze hiába volt meg az igény, a fürdőre utazás nem számított egyszerű feladatnak, amíg nem épült ki Magyarországon a korszerűnek mondható út- és vasúthálózat. Nem lehetett lebecsülendő annak a fürdővendégnek vállalkozó kedve, aki a korabeli közlekedési viszonyok mellett a központi fekvésű városoktól távoleső helyekre igyekezett. A képhez azonban hozzátartozik, hogy a 19. század végén már nagyon előnyös vasúti utazásokat is választhatott a fürdőzni induló. A vasúthálózat sűrűsödése mellett a lovaskocsi használata is megmaradt, sőt sokan utaztak saját fogatukkal a fürdőhelyre. Ennek oka nemcsak a közlekedési viszonyok nehézkességében rejlett, hanem az idegenforgalom fejletlenségében is. A bérelhető szállások felszereltsége alacsony szintű volt, a hetekig tartó nyaralás kényelmét csakis úgy lehetett igazán biztosítani, hogy a nyaralók a legszükségesebb holmijaikat is magukkal vitték. A ruhanemű mellett az ágy- és asztalneműt, edény- és étkészletet, valamint kisebb bútorokat, használati tárgyakat pakoltak föl. Ezzel együttjárt a saját konyha, amelyhez a hazulról hozott száraz élelem.

3 A fürdőkultúra egyetlen más vonatkozása sem illusztrálja szemléletesebben, hogy az emberek a nyaralás és a gyógyulás - sok esetben elválaszthatatlan, máskor viszont nehezen összeegyeztethető - szándékával utaztak fürdőre, mint a társasági élet. Divatból vagy társadalmi konvencióból az egészségesen érkezők is alávetették magukat többnyire valamilyen enyhébb kúrának, de ha nem, legalább elhitették magukkal és környezetükkel, hogy teljesítették a „gyógypenzumot".

4 A fürdőhelyeken véletlenszerűen összeverődött társaságban tarkán keveredtek a különböző mentalitású vendégek. A gyógyulást és fölüdülést keresők mellett jelen volt a saját háztartással a költekezést visszafogni törekvő, az egyhangú vidéki élet unalmát fürdöbeli tartózkodással elűzni óhajtó vidéki nemes és a mulatozó birtokos is. A polgári korszakban az egyiket a csendes, lehetőleg visszavonuló, takarékos életvitelű nyaralás, a másikat a zajos szórakozásokkal kikapcsolódni, sőt föltűnni vágyó hedonista felfogás követte, amelyet többnyire a történelmi középosztály, főleg a dzsentri viselkedésével szoktak azonosítani. Magányosok, családos emberek, különböző foglalkozású tisztes polgárok, gyermekeikkel érkező polgárasszonyok népesítették be a fürdőket. A fürdőhelyi reprezentálás és feltűnni vágyás szokása egyidős a polgári nyaralás és szabadidő kellemes eltöltésének igényével.

5 A demokratikus szellemű orvosok az egész korszakban küzdöttek a vendégek körében megnyilvánuló rang, állás, vagyon, születés alapján történő elkülönülés ellen. „Ama bástyáknak, melyek a közönséges élet küzdőterén csaknem hermetice elzárják egymástól a különböző állású embereket, a rang- és társadalmi különbségeknek gyógyfürdőkön épp úgy el kellene tűnni, mint a templomokban. Kik idejőnek, Kosa László: Fürdőre utazni. = Rubicon, 1993. 3. sz. 31-34- p. Vő.: Fürdőélet a Monarchiában. Bp., 1999. (továbbiakban: Kosa, 1999.) 155. p. 5 Kosa, 1999. 159. p. 234