Előadások Vas megye történetéről IV. - Archívum Comitatus Castriferrei 1. (Szombathely, 2004)
ETNIKAI VÁLTOZÁSOK VAS MEGYÉBEN A 10-20. SZÁZADBAN - Bariska István: Kőszeg etnikai képe a 13-16. században
Erre a kimutatásra is érvényes azonban az, hogy a polgárőrség szervezetének e szelete részben egybeesett az akkor még egykamarás önkormányzati rendszer testületével, azaz a városbíró mellett működő, 12 tagú tanács, amelynek minden tagja fertálymesterként a polgárőrségnek is tagja volt. A választópolgárság melléjük rendelt 4 kapitányt, és ők nevezték ki a polgárőrség parancsnokát is. A jegyzék név szerint említette meg a zászlóst, a három strázsamestert, a dobost és a sípost, és persze tartalmazza a városbíró, a plébános, és az egész szervezet felett teljhatalmat gyakorló Jurisics Miklós főkapitány nevét is. Nyilvánvaló, hogy az 1532. évi polgárőrség létszáma nem volt azonos a névjegyzékben szereplőkkel. Az 1532. évi ostrom során ugyanis több mint 400-an haltak meg a város és a vár védői közül, és ezek nagyobb része tagja volt a polgárőrségnek. Mindezzel azt szerettük volna érzékeltetni, hogy az elemzésbe vont polgárőrszervezet a városi elitet képviselte. A szervezet későbbi fejlődése is azt igazolja, hogy a hierarchiában a legfelsőbb hivatalokat inkább a német etnikum töltötte be. Ez a hivatali felülreprezentáltság volt jellemző az 1532. évi jegyzékre is. A 72,7%-os, német többségű etnikai összetétel itt csak úgy értelmezhető, hogy a német etnikum ekkora már elfoglalta a hierarchia felső szeletét. Nagyon tanulságosak az 1570. évi telekkönyv adatai. 10 A 280 háztulajdonos etnikai hovatartozásának számadatait és azok megoszlását a város három, jól elkülöníthető részének - a fallal körülvett belváros, a magyar külváros (Ungermarkt), valamint a német külváros - megfelelően mutatják a következő adatok: 280 HÁZTULAJDONOS MAGYAR NÉMET HORVÁT BELVÁROS 59,7% 37,6% 2,8% MAGYAR KÜLVÁROS (UNGERMARKT) 71,8% 28,2% 0,0% NÉMET KÜLVÁROS (SZIGET) 0,0% 21,4% 78,6% 0,0% | ÖSSZESEN 150 fő (53,6%) 128 fő (45,7%) 2 fő (0,7%) 3. táblázat A háztulajdonosok etnikai megoszlása 1570-ben A táblázat szembeszökő érdekessége, hogy 1570-ben Kőszeg belvárosában a háztulajdonosok csaknem 60%-a magyar volt, míg ugyanitt a német háztulajdonosok aránya nem érte el a 40%-ot. A magyar külvárosban a magyar, a német külvárosban pedig a német háztulajdonosok erőteljes többségben voltak, mely igazolta a városrészek elnevezését. Ugyanakkor ellentmondás fedezhető fel abban, hogy az önkormányzati és védelmi szervezetek hierarchiájában feljebb haladva a németajkúak voltak többVaML KFL Kőszeg város telekkönyvi hivatalának iratai. Telekkönyvek. Stadt Günss Grundbuch, 1570. 120