Horváth M. Ferenc: Váci végrendeletek III. (1729-)1771-1785(-1825) - Váci Történelmi Tár 8. (Vác, 2014)
Végrendeletek
alá való kapáláskor vettem föl; annak interessit, mi illeti, két akó ve- resborul megadtam a múlt szüretkor. Az édesanyámnak adós vagyok tíz forintjaival, de arra interest nem adok, mivel az házamnál lakik. Kisváci Kozma Mihálynak tartoztam öt forintjaival, de az egyet abroncsolással leszolgáltam, interest pedig reá nem füzetek. Újvári (Újváry) Istvánnak is adós vagyok tíz forintjaival; az interest minden esztendőben megadtam egy-egy akó veresbor által; szüretkor telik pedig a terminusa. Krenáts Mátyásnak tartozók öt forintokkal negyedik esztendőtül fogvást, s annak mindattól fogvást való igaz interessivel. Zsilka Tamásnak is hat forinttal, de ő ellenben egy kilenc-, másik hat-, harmadik háromakós német munkából álló, három hordómmal tartozik. Nemes káptalan ide való tiszttartójánál vagyon négy hordóm, egy-egy akós kettő, egy tízakós, egy négyakós. Krenport zöldfai molnár is tartozik egy háromakós hordómmal, Verőcéről (Verőcze) bejött József nevű új lakosnál vagyon egy tízakós, egy négy-, egy hét- és egy hatakós, Bakai Jánosnál vagyon egy kétakós, mindezek pedig német hordók, pataki kovácsnál is vagyon egy kétakós. 2. Vagyon házam, amelyben lakok. Spinyérben három hasáb szőlőm, mely szőlőmnek fölső felit hagyom József fiamnak, Boris leányomnak az alsó felit Maris öccsével együtt egyaránt. Ugyanezen szőlőnek fölső részit, mi illeti, aztat úgy értem és akarom, hogy jóllehet az első felesigemmel szerzettem, mindazáltal, mivel a följebb specificált adósságomat is az egy pataki kovácsnak 20 forintjain kívül mind azon első felesigemmel tettem, midőn pedig e mostanit elvettem mint leányt, ígíretet tettem, tehát azon fölső részit, amint József fiamnak, úgy Jánosnak is és az édesanyjának, ezen utóbbi felesigemnek tudniillik, egyaránt hagyom, mivel azon fölső rész úgyis elegendő nagy. 3. A nagy gyallót40 két faragókéssel együtt József fiamnak hagyom. Jánosnak is egy gyallót, két faragókést hagyok. Kis gyallót is, Jóskának kettőt, Jánosnak is kettőt. 4. Az hordó és kádedinyt hagyom ekképpen, tudniillik az huszonhat akósat, újat hagyom József fiamnak, a 17 akós újat a felesigemnek, a többit pedig, mind valami ezektűi elmarad, hagyom ötfelé egyaránt. A sotut41 is hagyom ötfelé egyaránt felesigem, gyermekeim és leányim között, ha eladódnék, ameddig is vegyik mindnyájan egyaránt hasznát. 5. Az házat, melyet az első felesigemmel szerzettem és építettem, amelynek is kedviért vertem magamot ennyi adósságban, adják el, 90 * 90 gyalu ootii 45