Horváth M. Ferenc: Váci végrendeletek III. (1729-)1771-1785(-1825) - Váci Történelmi Tár 8. (Vác, 2014)
Végrendeletek
467. Majer Ferenc végrendelete 1776. augusztus 22. Atyának, Fiúnak és Szentlélek Istennek neviben, ámen. Én, alább megírt e mostani súlyos és netalán utolsó betegsigemben lévén, először is lelkemet az ő teremtőjinek szentsiges kezeiben, testemet pediglen a földnek gyomrában, ahonnand eredetit vette, ajánlván, annak utána kevés világi javaimnál ily végső rendelést teszek, tudniillik: Vagyon házam, két szőlőm, egyik Csekében (Tseke), másik Közép-Török- hegyen. Nékem tartozik egy bizonyos ember, kinek is én nevit nem tudom, hanem a felesigem jól ösméri - 80 d. Én adós vagyok Egyed (Egyidius) nevű Ferenc vejinek 10 fi. Maxii serfőzőnek amelyeket is úgy adott, hogy borral fizessem ki 25 fi.______35 [fi.] [80 d.] Az házam (amelybűi mostani felesigem ki ne tiltassék mindaddig, még vagy egy, vagy más az házat magához válthatja) eladódván, annak árábúl 50 forintok adódjanak felesigemnek. Kata mostohaleányomnak pediglen, amidőn fér[j]hez megy, 10 forintok, a többi első és mostani felesigemtűl maradott két gyermekeim közt egyenlőképpen osztódjék el. Csekében lévő szőlőmöt, melyben is már első felesigemtűl maradott, Majer Ferenc fiamnak 30 forintjai anyai részbül vannak, ugyan most említett Ferenc fiamnak hagyom, amivel harminc forintoknál többet érne atyai jussában nékie hajulván. Az török-hegyi szőlőm pediglen légyen mostani felesigemtűl született csöcsömös leánykámé, úgy mindazonáltal, hogy még az idén mind a kettőt felesigem szüretölje, és ezeknek termésibűl temetésemre teendő költsigeket (melynek is alkalmatosságával kívánom, hogy két szentmisék lelkemért szolgáltassanak), nemkülönben az följebb említett adósságokat fizesse ki; ami ezektűi megmarad, fele felesigemet és leánykáját, fele pediglen Ferenc fíamot illesse. Többnyire kézihez vévén Ferenc fiam a csekei szőlőt, mivel az törökhegyit sokkal följebb haladja, minden esztendőben, meddig maga bírni fogja, szentmisékre lelkemért egy akó bort adni köteles lészen. Ha pediglen törtinet szerint eladná, annak árábúl tíz forintokat az olyatin embernek, aki azokat egy akó bor interesre fölvállalni kívánná, kiadni tartozzon, melyet is hasonlóképpen az följebb megírt intentiora szentmisékre ajánlom. Ha pediglen magának akarná ezen tíz forintokat tartani, az most említett kötelessig alatt nékie azoknak megtartására elsősige légyen. Ezeken kívül a micsodás mobiliák házamnál találtatnak, felesigem és két gyermekim közt egyaránt osztódjanak el. 216