Horváth M. Ferenc: Váci végrendeletek III. (1729-)1771-1785(-1825) - Váci Történelmi Tár 8. (Vác, 2014)

Végrendeletek

464. Viola András végrendelete 1776. június 17. Atyának, Fiúnak és Szentlélek Istennek nevében, ámen. Istennek legyen engedelmébül, ép és józan elmémmel ezen utolsó órám­hoz közelétő, beteges állapotomban mindazokat, melyeket halomásom tör­ténvén, a megmaradott élőknek erántam tudniak kölletik, kinyilatkoztatnom, úgymint is elsőben. Az én teremtő uramnak, Istenemnek hálákat adok, hogy mindeddig is bé- kességes és hosszú élettel méltóztatott megáldani, s nékem ily hosszas keres­kedésre adta talentomát, melyet ugyan ő szent felsége kegyelmébűl sem föld­ben nem ástam, sem pedig el nem tékozlottam, hanem aztat tehetségem szerént az isteni maiasztok által gyarapétván, érette pedig azon teremtőmtűl a megígért bért várván, aztat visszaadom, testemet pedig, az honnét eredetét vette, a földnek hagyom, melyek utána kívántam egész házi mivoltomat an­nak nagyobb állandósága végett írásban a következő módon meghagyni. 1. A városunknak 100 fi. és az idei interessel adós vagyok 2. Szent Ferenc Congregati ónak 100 fi. az idei interessével 3. Moravecz Suskának 50 [fi.] 4. Gombkötő Céhnek 16 [fi.] 5. Kapitánynénak sógor[nénak?] 50 [fi.] 6. A boltban selyemért 3 [fi-] 65 d. Summa: 319 fi. 65 d. 7. A méltóságos uraságnak 2 fi. hagyok Summa 321 fi. 65 d. Ezen leírt adósságomnak lefizetése után házamat, szőlőmet és más mind­azon jószágomot, melynek megmaradott özvegyem nem nagy, vagy éppen kevés hasznát vehetné, adassanak el, és mindazok az ő számára hagyattassa- nak úgy, hogy tekéntvén a nemes városi tanács húsz esztendőknél közöttök tanácsi kötelességem mellett tett fáradozásimat s tehetőképpen kötelessé­gemben tett munkáimat, minthogy már én, amint reménységem az teremtőm­nek színe eleiben jutván szünetlen érettek esedezni meg nem szünök, ezek után illendő temetésem három szentmisék szolgálatja mellett a Szent Rókus kápolnájánál tétessen egy harangozással, mely megírt rendelésemet szórul- szóra előttem elolvastatván, tovább is állandónak hagyom. Signatum 17. Junii 1776.465 Viola András + 465 Kelt 1776. június 17. 191

Next

/
Thumbnails
Contents