Horváth M. Ferenc: Váci végrendeletek III. (1729-)1771-1785(-1825) - Váci Történelmi Tár 8. (Vác, 2014)

Végrendeletek

Remis Mihályné, majd Petrik Jánosné Takáts Erzsébet végrendelete 1775. május 30. Atyának, Fiúnak és Szentlélek Istennek neviben, ámen. 1. Lévén egy házam, Bácskában (Bátska) egy szőlőm, másik pediglen csipkési hegyen. Az házamnak egy részit hagyom első uramtúl származott öt gyermekeimnek, tudniillik János, Márton, Örzse, Mi­hály és Ferenc fiaimnak, az másikát pediglen mostani uramnak és tűle származott Panna leánykámnak. Bácskai szőlő légyen az első uramrúl maradott Örzse és mostani uramtúl való Panna leányaimé, csipkési szőlőnek alsó viszálya maradjon az mostani uramnak, a többi adódjék első uramtúl lévő gyermekeimnek. [2.] Az mestersiget illető humni egymásnak fele mostani uramé és Pan­na leányomé, az másik fele első uramtúl származott gyermekeimé légyen. [3.] Az ágyambúl hagyok kinek-kinek két leányaim közül négy-négy vánkust, egyikének a dunnát, másikának a derékaljt, ezeken kívül egy-egy lepedőt, egy abroszt, egy törülközőkendőt. Az magam ruhá­ja Örzse leányomnak maradván. [4.] Egy dolmányra való ezüstgombok legyenek mostani uramé, az men­tére való nagyobbak Ferenc, kisebbik fiamé. Szögletes 15 pár gom­bocskák adódjanak Örzse leányomnak. [5.] Mindezekért az mostani uram tisztessigesen eltemettetvén, tíz szentmiséket szolgáltasson magam és első uramnak lelkiért. Ez lévén végső rendelésem, melyet általam requirált testamentarius urak jelenlétekben kezem keresztvonásával megerősítettem. Signatum Vacii 30. Maii 17 7 5.362 363 + Takáts Örzse Coram nobis Joanne Tóth m. p. senatore Joanne Benke m. p. jurato vicenotario'6’ A külzeten: Testamentum Elisabethae Takáts, prius relictae Michaelis Remis, modo vero Joannis Petrik conditum die 30. Maii 1775. - Praesentibus domi­no Joanne Tóth (Tótt) senatore, vicenotario Joanne Benke et Stephano Remis - [Feljegyzés más kézírással:] Praesens testamentaria dispositio Elisabethae Takáts (Takács) die et Anno infrascripti praesenti haeredibus publicata eo fini 442. 362 Kelt Vácon, 1775. május 30-án. 363 Előttünk, Tóth János s. k. tanácsnok, Benke János s. k. esküdt aljegyző 151

Next

/
Thumbnails
Contents