Horváth M. Ferenc - G. Molnár Péter (szerk.): Váci végrendeletek II. (1729-)1751 – 1770(-1785) - Váci Történelmi Tár 6. (Vác, 2010)

Bevezetés

betű-és számkombinációt (pl. lszor, 2do) alkalmaztak, és csak ezekben az esetekben egységesen arab számmal jelöltük a sorszámokat. Más esetekben - pl. a keltezéseiméi - megtartottuk az eredeti alakot (pl. lOma).

Elhagytuk a megszólításokat lezáró írásjeleket és az egyenes zárójeleket (helyettük gömbölyűt alkalmaztunk). A szövegeket javítások nélkül közöltük, függetlenül attól, hogy helyes-e például a szórend, jók-e a végződések, a ragozás stb. A hibákra esetenként a lábjegyzetben mutatunk rá, illetve értelmezzük a szöveget, de általában csak [!] vagy [?] beillesztésével jelezzük a hibát. Az idegen - és főként a német - nyelvű szövegek esetében azonban még gyakran ezt a gyakorlatot is mellőztük, mivel a korabeli más, de még a korszakon belül is bizonytalan helyesírás miatt az olvashatóság rovására „teletűzdelhettük” volna a szövegeket felkiáltó- és kérdőjelekkel. A Ids- és nagybetűs írást a mai helyesírásnak megfelelően alkalmaztuk mindegyik nyelv esetében, kivéve, ha az eredeti forrásban azért írtak pl. nagybetűvel valamit, hogy kiemeljék. Bármelyik nyelvű szövegben az összetett, vagy külön írandó szavakat egybe, illetve külön írtuk, a mai helyesírásnak megfelelően. A rövidítéseket és a dátumokat jelölés nélkül feloldottuk. Ha az előbbi esetében a feloldás bizonytalan volt, szögletes zárójelben tettük a feloldott szót. A közismert és gyakran használt rövidítéseket (pl. fi., Ft, xr) nem oldottuk fel, de ezek jegyzéke megtalálható a kötet végén levő függelékben.

A családnevek írásakor (mindegyik nyelv esetében) a mára kialakult alakhoz igazodtunk. Pl. a Beha, Peha, Peja, Pea családnév ma a Bea alakban fordul elő, tehát az utóbbihoz igazodtunk. Minden családnév esetében feltüntettük az eredeti alako(ka)t is - egy-egy forráson belül mindig az első előforduláskor -, hogy esetleges téves átírás esetén is, más forrással egybevetve, azonosítható legyen a személy. A német eredetű neveltnél, ahol nem ismert a mára magyarosodott forma, törekedtünk a mai névírásnak megfelelő alak szerepeltetésére. A német asszonyneveknél szereplő, a férj vezetéknevéhez illesztett -in végződést meghagytuk az eredeti szövegben, azonban elhagytuk a magyar nyelvű szövegekben és a fordításokban, s csak zárójelben adtuk meg az eredeti alakot. Némely esetben nehéz volt, vagy nem ios lehetett eldönteni, hogy a névvel vezetéknevet, vagy foglalkozást jelöltek-e. A földrajzi neveket a ma használatos formában írtuk át, ugyanakkor a név mögött zárójelben megadtuk az eredeti alakot is. Az intézményneveket is átírtuk a mai helyesírási szabályoknak megfelelően, minden egyes tagját nagybetűvel kezdve, pl. Szent József Társaság.

A magyar nyelvű szövegek közlése esetén nem a betűhív közlés mellett döntöttünk, hanem a korhű átírást választottuk. Ennek megfelelően elhagytuk például az amúgy is bizonytalan nagybetűs írásmódot, mai formában átírtuk pl. a ez, a tz stb. betűket, és a magánhangzókat a mai helyesírás szerint alakjaiban írtuk. De megtartottuk a nyelvi jellegzetességeket (pl. a pínz vagy píz szót nem írtuk át pénz alakba). Ez ugyan megnehezíti az olva21