Horváth M. Ferenc - G. Molnár Péter (szerk.): Váci végrendeletek II. (1729-)1751 – 1770(-1785) - Váci Történelmi Tár 6. (Vác, 2010)

Bevezetés

Tóth (Tott) Palkó Marci nyolc forintokkal készpénzzel. Kis Fazekas Gergely két forinttal. Szeté Jankó csizmazia két forinttal. Szűcsmester, tavalyi fertálymester, ki most a késcsinálónál lakik, két fo­rint, négy garas. Házamat pedig, mely vagyon Docsmás [?] és Gulyás Mihály szomszéd­ságában, hagyom Gyurácz Istók öcsémnek, minthogy ő mind magamra, úgy házomra is mindig gondot viselvén, azért is, hogy ő hozzám mindenekben igaz atyafiságot mutatván, vélem és mellettem híven szolgálván, senkinek legkisebb köze sem lészen e házban, egyedül Gyurácz István öcsémnek ha­gyom és legálom. Diós-völgyi szőlőm, mely vagyon kisváci (Kis Vácz) Tordai és verőcei (Verőcze) Takács szomszédságában, hagyom és engedem Gyurácz Istvánnak, úgy mindazonáltal tíz forinttal olcsóbban maradjon nála, hogysem másnál, a szőlő pediglen vagyon hetvenöt forintokban. Egész házi eszközömet, ágyi leplemet és egyéb akármi a házomnál talál­kozik, mindeneket Gyurácz Istók öcsémuramnak hagyok, úgy mindazonál­tal, hogy ő is engemet megböcsüljen halálom utolsó óráig, és itelek is tart­sanak engemet. Egyébaránt más rendelést tészek eziránt, és engemet elta- karíttassanak illendőképpen. Mindezekből lelkemért hagyok szürkebarátokhoz, tisztelendő páter franciscanusokhoz uram és magam lelkiért fi. 10. Szent Miklós-templomra öt forint, id est fi. 5. Páter piaristáknak uram és magamért fi. négy, id est fi. 4. Tisztelendő páter dominicanusoknak uram és magamért három forintot. Méltóságos uraságnak mint földesuramnak két forintot. Gyurácz Istók any[j]ának két forintot. Ha meghalok az idén, tehát Gyurácz István adjon az húgának öt akó bort, vagy készpénzt, öt forintot az én részembűl, ha jól lészen, ha pedig nem, azt sem adom, se adatom. N. B. Tisztelendő páter kanonok, ICecskeméthy úr adott volna 4 aranyat az házomra, amely tett tizenhat forintokat és hetvenöt pénzeket oly condi- tióval, hogy őkegyelme az házomat megtartja, illendő árán öcsém, Gyurácz István számára, de minthogy senkinek adós nem vagyok, azért a házomat hagyom, és amint följebb megmondottam, Gyurácz István öcsémnek, és tel­jességgel nem másnak. Minthogy pedig tisztelendő kanonok, ICecskeméthy István úr bor árával tartozik nékem, húsz forintokkal, ezen négy arany, az­az tizenhat forint és 75 pénzzel, nálom maradván, nem egyébbel tehát, ha­nem három forint huszonöt pénzekkel még fog tartozni tisztelendő ICecs- keméthy Isván kanonok uram. Áztat pedig hagyom Szentháromság statu- ájának leendő épületére. Ha pediglen a szőlőm árábúl valami maradna, te­hát mise szolgáltatására uram és magam lelkiért egyaránt elosztassék. 90

Next

/
Thumbnails
Contents