Horváth M. Ferenc - G. Molnár Péter (szerk.): Váci végrendeletek II. (1729-)1751 – 1770(-1785) - Váci Történelmi Tár 6. (Vác, 2010)
Bevezetés
P. H. Jentschke János Zsigmond szentszéld jegyző mint tanú s. к. P. H. Taub András 187. Pa jer Ádámné N. Éva végrendelete 1753. március 3. Én, N. Éva, néhai Pajerlin [!] Adám meghagyott özvegye, elmémben ép és egészséges, testemben pedig nyavalyás, mivel úgy érzem magamban, hogy ezen árnyékvilágtúl búcsút kölletik vennem, azért is elsőben az én lölkömet ajánlom az én teremtő Istenemnek, testemet pedig anyámnak, a földnek. Azután, hogy az megmaradott gyermekeim között visszavonások ne legyenek, az én kevés ingó és ingatlan jószágocskámrúl ezen következendő rendelist teszem. Elsőben Pajerlin [!] Jakab fiamnak hagyom az házot és a zsobráki (Sobrák) szőlőmet, úgy mindazonáltal, hogy a lölkömért tisztelendő páter franciscanusoknak adjon három forintokat. A régi portiót, úgy az újat is maga tartozik kifizetnyi, úgy nemkülönben temetisemre való költsiget magára venyi. Másodszor Rózsa leányomnak hagyom a török-hegyi (Török Hegy) szőlőmet, az házi eszközökből egy dunyhát, két lepedőt, egy abroszt, az házbúi pedig semmit, mivel már ennek előttö adtam nékie egyszer harminc forintokat, egyszer tíz forintot, azon kívül hol három, hol négy forintokat. Super qua praevio modo peracta testamentaria dispositione dedimus hasce nostras sygillis usualibus et propria manuum nostrarum subscriptione corroboratas literas testimoniales. Datum in Episcopali Civitate Vác (Vácz) 4. Martii 1753. [Áthúzva: Coram me] Joannes Hrmo juratus civitatis m. p. Joannes Velekey ejusdem civitatis juratus vicenotarius m. p.153 A kiilzeten: Testamentum Evae N. relictae condam Adami Pajer154 - Anno 1753. die За Martii - Testamentum 1753 A kiilzeten: két viasz zárópecsét foltja. Kétlapos, eredeti. Lelőhely: WL V. 1-i Püspökvác Mv. Tan. ir. - Végrendeletek, No. 164. 153 A fenti módon tett végrendelkezésről adjuk ezen rendes pecsétünkkel és sajátkezű aláírásunkkal megerősített tanúságlevelünket. - Kelt Püspökvác városában, 1753. március 4-én. - Hrmo János városi esküdt s. k. - Velekey János ugyanezen város esküdt aljegyzője s. k. 154 N. Éva, a néhai Pajer Ádám özvegyének végrendelete - Az 1753. év március 3-án 87