Horváth M. Ferenc - G. Molnár Péter (szerk.): Váci végrendeletek II. (1729-)1751 – 1770(-1785) - Váci Történelmi Tár 6. (Vác, 2010)
Bevezetés
183. Hoffert István végrendelete 1752. augusztus 22. Atyának, Fiúnak és Szentlélek Istennek nevében légyen ezen testamen- tom tételem, és kevés jószágocskámrúl tészem ezen rendelést. Először az Árok mellett lévő török-hegyi szőlőm, melyet kisváci (Kis Vácz) [—]túl vettem, légyen feleségemé, az második hasáb pediglen, ugyan Török-hegyen, légyen Orzse, Ágnes és Orsolya leányaimé egyaránt, nemkülönben konyhabéli eszközömnek felét feleségemnek, hasonlóképpen felit fölülemlített három leányaimnak hagyom. 2dszor Az Duna mellett levő házamat, minthogy mostani feleségemmel kerestem, és nagyobbrészt az költségnek magáébúl tette reá ja, egyedül feleségemé légyen. Az várasházánál levő kocsmárosnénak 1 forinttal tartozom. Révész Ilonának 1 akó bor árával Szkalicskánénak 1 akó borral Az fölül írt adósság teljen ki az szőlőmnek termésibűl, az mely pedig az fölülírt adósságimtúl megmarad, páter dominicanusoknak és páter francis- canusoknak hagyom szentmise szolgálatokra. Dolmányom, mentém, köpenyegem eladatván, szentmise szolgálatokra adassék az ára. Flintám is adattassék el, amely Gilányi (Gilanyi) Csurka Jánosnál vagyon, és szentmisékre fordéttassék az ára páter franciscanusoknak és dominicanusoknak. Ez legyen utolsó szándékom és akaratom. Signatum Vacii die 22. Augusti 1752.133 Hoffert István + Coram me Joanne Zsidó m. p. senatore134 Coram et per me Joanne Csiky jurato fatae civitatis vicenotario m. p.135 [További feljegyzés más kézírással:] Praesens testamentum qua legale, authoritate dominali confirmatur et ratificatur. Vacii die 4ta Maii 1753. Franciscus Carelli praepositus de Hatvan, plenipotentiarius [s. к., P. H.]136 133 Kelt Vácon, 1752. augusztus 22-én. 134 Előttem, Zsidó János s. k. tanácsnok 135 Előttem és általam, Csiky János esküdt tanú, a mondott város aljegyzője s. k. 136 Jelen végrendelet mint törvényes, a földesúri joghatóságnál fogva megerősíttetik és elfo- gadtatik. Vác, 1753. május 4-én. Carelli Ferenc hatvani prépost, jószágkormányzó 81