Horváth M. Ferenc - G. Molnár Péter (szerk.): Váci végrendeletek II. (1729-)1751 – 1770(-1785) - Váci Történelmi Tár 6. (Vác, 2010)

Bevezetés

és az 1715. évi 27. artikuluson alapul, minden pontjában, rendelkezésében, záradékában és szakaszában nemcsak jóváhagyjuk, elfogadjuk és megerősít­jük, hanem mindamellett a belül írt örökösnek, Pálya Istvánnak, valamint mindaddig, míg kiskorú, a körültekintő Taschl András polgárnak és a mi Püspökvác városunk tanácsnokának, az egyébként kipróbált hűségű és ügyességű férfinek átadom, aki a haza megmásíthatatlan törvényein belül kétségkívül előírás szerint, így az árvákról való gondoskodással is meg van bízva, hogy védelmezze, irányítsa és megfelelő módon oktassa. És a hátra­hagyott dolgokat és vagyontárgyakat úgy magában a végrendeletében, mint a korábban felvett leltárban szereplőket hűségesen kezelje, őrizze és ameny- nyire lehetséges, gyarapítsa, földesúri joghatóságunknál fogva gyámnak tesszük meg és nevezzük ki. Kelt Püspökvác városunkban, az 1752. év január 6. napján. Althann Mihály érsek, váci püspök [P. H.] [Feljegyzés más kézírással:] Tanúsítom, hogy jelen másolatot annak igazi és valódi eredetijével min­den pontjában, záradékában és szakaszában összevetettem és megerősítem. Vác, az 1760. év június havának 14. napján. Benedek István s. k., Püspökvác város esküdt jegyzője 173. Gál Jánosné Fekete, másként Cserna Anna66 végrendelete 1751. november 26. Vacii 26. novembris 1751. Atyának, Fiúnak és Szentlélek Istennek nevében légyen ezen testamen- tomom. 1. Ennek előtte tett testamentomomot revocálom és teljességgel annihi- lálom.67 2. Kegyelmes földesúrnak, ő excellentiájának68 hagyok 2 rénus forinto­kat és 4 forintokat szentmise szolgálatokra, az lelkemért a páter piaristák­nál mondják el, ezt adja meg az úr halálom után az házért, akinek is 3. Fiagyom házamot egészlen az uramnak, Gál (Gall) Jánosnak, hogy az övé légyen és engemet becsületesen tartson, és ha betegségben lészek mint hitvesének gondját viselje híven, és competenter temettesen el. 66 Valószínűleg Csemi János rokonáról van szó. Vő. VTT III. 226. 67 Az előző végrendelet nincs meg. 68 Althann Mihály Károly püspök 59

Next

/
Thumbnails
Contents