Horváth M. Ferenc - G. Molnár Péter (szerk.): Váci végrendeletek II. (1729-)1751 – 1770(-1785) - Váci Történelmi Tár 6. (Vác, 2010)
Bevezetés
4. Ha a mostohaapa a kiskorú gyermekek nevelésére költségeket tesz, úgy ő ebben az időben a gyerekekre eső részre kamattal nem tartozik, és Kozák János fiamnak mesterséget kell tanulnia. Az így keletkező kiadások a tőkéjéből legyenek fizetve. Ezzel ez a rendelkezés lezáratott, és utána két kikért tanú jelenlétében és figyelme előtt pontról pontra elővigyázatosan magunk kimondtuk és elismételtük. Amennyiben ez nem állna meg mint ünnepélyes végrendelet, mint éppúgy jogszerű, halál miatti fiókvégrendeleti adományozás, kívánjuk, hogy legyen érvényes végakarat. Különösen is kérvén a lókért tanú urakat, hogv a végén aláírják azt. így történt Vácon, 1770. október 26. Anicsek Terézia, született Frankolt + Stockinger Ferenc József s. k. tanácsnok Keller József s. k. árvaszéki ügyintéző 369. Fehér Ferenc végrendelete 1770. december 24. Atyának, Fiúnak és Szentlélek Istennek neviben, ámen. Én, Fehér Ferenc e mostani súlyos betegsigemben lévén, lelkemet az ő teremtőinek szentsiges kezeiben, testemet pedig, ahonnand eredetit vette, földnek gyomrában adom, melyek után evilági múlandó csekély javaimról tészek ilyetin rendelést, tudniillik 1. Mihály és Gábor fiaimot, mivel tőlem kitelhetőképpen már kiházasítottam, kivált pedig, hogy sem engem, sem az édesanyjokat nem böcsülték fiúi kötelessigekhez képest, sőt az anyjokkal illetlenül is bántak, engemet nemkülönben gyakorta megbosszontottak, őköt méltatlanoknak lenni ítil- tem, hogy holtom után jószágombúl leglósebb részt is vegyenek, s kérem is, hogy őköt mint méltatlan fiakat senló se tegye részessé. 2. József fiam pedig, jóllehet ő is engemet a följebb megnevezett kettővel elhagyott, el is hordozkodott tőlem, mindazáltal hahogy ezután az édesanyjával együtt akar maradni, a szőlőt mívelni, maradjék, nem bánom, sőt akarom is, ha mindazáltal arra nem akar állani, hogy panasza ne lehessen, adjon nékie az édesanyja egy mentére tizenkét forintokat és semmi többet, melyért is 3. Kívánom, hogy jószágom ne szagattassék, hanem az együtt maradjon felesigemnek kéziben, ő éljen belőle, rendelést is tehessen szabadon, lőnek mit akar hagyni, hagyjon, kivált a fiaim közül, amelyik közülük ezután hogyan fogja kedvit keresni. 565