Horváth M. Ferenc - G. Molnár Péter (szerk.): Váci végrendeletek II. (1729-)1751 – 1770(-1785) - Váci Történelmi Tár 6. (Vác, 2010)

Bevezetés

Istvánnak, itt való embernek eladtam tizennégy forinton és azt a tizennégy forintot adósságba adtam Szinai[nak] (Szinaer). Másik hámos lovat, fiasat el­adtam Dukára (Dúca) húsz forinton Varga Pálnak. Harmadik hámos fias lo­vat Dukára Hromada Andrásnak huszonnyolc forinton, a gyerekek ágyát megvettem négy forinton, alsó, felső szomszédom és a Váli (Vali) Ferencné bizonyságom, az ötvenkét forint. Abbúl az ötvenkét forintbúi tizennégy fo­rintot füzettem. Fizettem először három akó borért 9 forintot hat garast. Erre az kilenc forintra vagyon bizonyságom Hujas Tamás és a Miklincses György. Fizettem két forintot a pincétől az gyermekekéiül [!], a gyermekeknek ki­váltottam vásznat, oda fizettem tizenkét garast. Még fizettem a testemont levéltűi, oda fizettem két forintot. Kocsit hetedfé[l] forinton eladtam, azon búzát vettem, azt megettük, áld maradt még, apró adósságunk tehát, azt még most akarjuk kifizetni az gyerekek bora árábúl, a kötelesnek két forint, a ko­vácsnak harmincnégy garas, bognárnak egy ferta bornak az ára, tíz garas. Egylapos, eredeti. Lelőhely: WL V. 1-i Püspökvác Mv. Tan. ir. - Végrendeletek, [No. 276.] 322. László Mihály végrendelete 1767. március 24. Én, alul megírt most súlyos betegsigemben lévén, mindazonáltal Isten­nek kegyelmibűi ép elmével némely kevés javaimnál ily végső rendelést te­szek, úgymint: először is lelkemet az teremtő Úristennek szentsiges kézi­ben, testemet penig föld gyomrában, ahonnajd eredetit vette, ajánlom. Először is vagyon kis-hermányi hegyen (Kiss hérmány) egy szőlőm, me­lyet Márton és György fiaimnak hagyom. 2. Vagyon Duna mellett egy házam, azt is közönségesen az két fiamnak hagyom, ha eladhatják penig, tehát holtom után adják el és egyaránt az két fiam, úgymint Márton és György közt osztassék. 3. Cslovek István mostohafiam, most császár regementiben lévő magyar katonának, mivel már Kút-völgyön (Kút völgy) egy visál945 szőlőt csináltam nékie, és oda is adtam, melyet ő maga már el is adott, nem hagyok többet hét forintoknál, noha avval sem tartoznék. 4. Hummi aprólékos és szőlőhöz való edény, az is mind az két említett fiamnak maradjon. 5. Eladott szőlőmnek árábúl harmincnégy forintokat adok az városházá­hoz azért, hogyha az Úristen kiszólítana ez árnyékvilágból, tehát az teme­945 viszály = fertály 434

Next

/
Thumbnails
Contents