Horváth M. Ferenc - G. Molnár Péter (szerk.): Váci végrendeletek II. (1729-)1751 – 1770(-1785) - Váci Történelmi Tár 6. (Vác, 2010)
Bevezetés
5. Ágyacskám, s ahhoz tartozandó ágyleplek és hummi csekély házi eszközök legyenek mind az leányomé. 6. Még gyermekkorában a fiam talált volt hetedfél forintokat egyszer a többi között, amidőn kiégtünk vala, elküldvén őtet adósságokat szedni, melybűi Istenért adódott tíz garas, a többit pedig mint gyermekre, ruházat- jára költöttem, hogy azért e végett vala, mikor valamely villongás ne essen és ne történjen, a végett ezen utolsó rendelésemben kívántam emlékeztetni, ugyan azért keresetet ne is tégyen. 7. Az méltóságos uraságrúl megemlékezvén hagyok 2 forintokat szeginy- sigemhez képest. 8. Az gyermekeim temettessenek el tőlök ki telhetőképpen, s amit lehet, adjanak Istenért lelkemnek segedelmire. 9. Réz Józsefnél vagyon két akós hordócskám egy fertály híján, melyen kívül már megadott három akót, mivel azon hordó, melyben eladtam neide a bort, öt akós vala egy fertály híján. E lévén utolsó szándékom és akaratom. Signatum Vacii llmo Julii 1764.840 Coram nobis Paulo Laczkóczy (Laczkoczi) m. p. senatore Stephano Benedek m. p. notario et senatore841 N. В. Vagyon két fejszém, az egyet szüksigemre eladom, a másikot a fiamnak hagyom, a sütőtekenőt leányomnak. Egy puttonyka a fiamé, a másik leányomé, 2 szita leányomé, 2 fiamé légyen. [Feljegyzés más kézírással:] Praesens testamentaria dispositio, tanquam per acquisitricem et inter proles liberi condita, authoritate terrestralis dominii (salvis nilominus eiusdem juribus) confirmatur. Vacii die 13a Septembris 1764. [P. H.] Ladislaus Beniczky de eadem Episcopalis Dominii Vaciensis praefectus m. p.842 843 A külzeten: Testamentaria dispositio Catharinae Bognár Andreae condam Kovatsik relictae viduae peracta die 11. Julii 1764 - Praesentibus domino Paulo Laczkóczy (Laczkoczy) senatore et Stephano Benedek notario et 040 senatore 840 Kelt Vácon, 1764. július 11-én. 841 Előttünk, Laczkóczy Pál s. k. tanácsnok - Benedek István s. k. jegyző és tanácsnok 842 Jelen végrendelet, mint a leszármazott gyermekek között a megszerző által alapított, a földesúri joghatóság által (jogai épségben hagyásával) megerősíttetik. Vácon, 1764. szeptember 13-án. - Beniczky László, ugyanezen Váci Püspöki Uradalmi prefektusa s. k. 843 Néhai Kovatsik András hátrahagyott özvegyének, Bognár Katalinnak 1764. július 11-én tett végrendelete - Laczkóczy Pál tanácsnok úr és Benedek István tanácsnok és írnok jelenlétében 370