Horváth M. Ferenc - G. Molnár Péter (szerk.): Váci végrendeletek II. (1729-)1751 – 1770(-1785) - Váci Történelmi Tár 6. (Vác, 2010)

Bevezetés

A külzeten: 1761 - Szlépka Mihálynak testamentaria dispositiója, mely megtétetett 11a Septembris - Coram domino Antonio Stoltz senatore, Jo­anne Pucz vicenotario739 A külzeten: Stoltz Antal és Pucz János gyűrűpecsét-lenyomata. Egylapos, eredeti. Lelőhely: WL V. 1-i Püspökvác Mv. Tan. ir. - Végrendeletek, [No. 241.] A latin szövegrész fordítása: Miután az érdekelt feleket magam elé beidéztem, noha pedig Szlépka, vagyis Szőkésdi Tamás az elhunyt végrendelkező, a mostohaapja kezeinél maradt (mint ezt bizonyította) ősi jószágról bizonyos igényt nyújtott be, de mivel nevezett Szőkésdi Tamás anyja, áld a végrendelkező első házastársa volt, tizenkét éve már meghalt, az igényt támasztó maga pedig mostohaap­jától néhány éve a teljes részét valóban megkapta, és annak életében kere­setét nem sürgette, amint a végrendelkező Szlépka Tamásnak740 örököse, a jelenlévő Miklós tanúsította, ezért Szőkésdi Tamás igénye megsemmisítte- tik és a jelen végrendelet a földesúri joghatóságnál fogva megerősíttetik. Vác, 1761. október 3. Általam, Majerszky Pál, a püspöki uradalom meghatalmazott prefektusa s. k. 280. Kecskés Ignác és Földvári Borbála végrendelete 1761. szeptember 24. Atyának, Fiúnak és Szentlélek etc. 24. Septembris 1761. Én, Kecskés Ignác, noha testemben betegsiges és nyavalyás etc. Elsőben tartozom Balla ispán árvájának (akiben Taschl [Tassl] András uram tutor) száz forintokkal, amelyek intere esztendőnként hat forintot tészen, ellenben nékem senki sem tartozik. Az méltóságos uraságnak hagyok két forintot, id est 2 f. Házamot, mivel én az felesigemmel, úgy az szőlőimet, úgymint öreg- zsobrákit (Öreg Zsobrák) és pap-völgyit hagyom csak éppen az felesigemnek és nem másnak, nemkülönben más egyebeket is, mind, akik az házhoz tar­tozandó ingó-bingó jószágokat, mind, akik az szőlőhöz tartozandók. Úgy nemkülönben én, Földvári (Föld-Vári) Borbála, hogyha hamarább meg ta­lálnék halni, hagyom viszont az én hitvesemnek, Kecskés Ignácnak minde­739 Stoltz Antal tanácsnok, Pucz ]ános aljegyző előtt 740 helyesen: Mihálynak 323

Next

/
Thumbnails
Contents