Horváth M. Ferenc - G. Molnár Péter (szerk.): Váci végrendeletek II. (1729-)1751 – 1770(-1785) - Váci Történelmi Tár 6. (Vác, 2010)
Bevezetés
beli méltóságos uradalom szolgálatában álló prefektus kezel, Roggy úr jelenlétében felvett, és az adósság visszafizetésére kötelezte magát február 24-én. Ennek éve ismeretlen. Tiszteletreméltó leányom, Gurst Erzsébet részére rendelem, rendelkezzen vele szabadon úgy, hogy saját részére felvegye és használja az említett összeget. 1759. december 13-án alulírott tanúk nevünkkel és pecsétünkkel megerősítjük. Reisl Adalbert tanácsnok s. k. Stockinger Ferenc József tanácsnok s. k. [Feljegyzés más kézírással:] Miután az érdekelt felek mindkét részről fölkerestettek, közülük senki sem tiltakozott vagy mondott ellent, sőt inkább a városi tanács jelenlétében barátságosan összegyűltek, amiért is jelen végrendelet (azzal a záradékkal, hogy a székesegyház javára az uradalmi pénztárnak két rénus forint valóban letétessék) a földesúri joghatóságnál fogva megerősíttetik és elfogadtatik. Vácon, 1762. év március hó 8-án. Általam, Majerszky Pál, a Váci Püspöki Uradalom prefektusa s. k. 263. Pásztor György végrendelete 1760. január 17. Atyának, Fiúnak és Szentlélek Istennek neviben, ámen. Én, Pásztor György, e mostani betegsigemben lévén, az alább írt és re- quirált bírák uramék előtt tészek ilyen testamentalis dispositiót. 1. Lelkemet az ő szent teremtőjének kezeiben, testemet pedig ahonnan eredetit vette, földnek gyomrában ajánlom. 2. Rózsa (Rósa) Imrének adós vagyok 20 forintokkal, Dudás Józsefnek 10 forintokkal, a mostani felesigemnek, Kollár (Kolár) Pannának 30 forintokkal - 20 forinttal a csekei (Tseke) hegyen eladott szőlejének árábúl, 10 forint pedig az móringjára vagyon -, és így teszen 30 forintokat, amint följebb. Az öregebb leányomnak, Pásztor Pannának 5 forintokkal, ugyanazon leányomnak interess fej [éjben, mivel több volt a pinz, 2 akó borral tartozom. 3. Vagyon házom és Oreg-Hermányban (Öreg Honnan) egy hasáb szőlőm. 4. Mind házát, mind szőlőt az második felesigemmel kerestem, és ugyanazért tűle való Panna leányomnak kérem az böcsületes tanácsot, né- kie mint anyai jussra jutassanak, amit lehet, az adósságokat elsőben is kivé- vén, s azután, ami megmarad, mostani felesigem, Pásztor Mihály és Pásztor Orzse maradékim között az böcsületes tanács maga itilete szerint rendelje el. Kik is az ötödik felesigemtűl valók, e mostanitól pedig semmi sincsen. 268