Horváth M. Ferenc - G. Molnár Péter (szerk.): Váci végrendeletek II. (1729-)1751 – 1770(-1785) - Váci Történelmi Tár 6. (Vác, 2010)

Bevezetés

3. András és József fiaimnak hagyom az cselőtei hegyen lévő szőlőmet, kik is hogyha meg nem térhetnek, hajítsák kétfelé. 4. Maris kisleánykámnak hagyom az Pap-völgy (Papp Völgy) hegyen le­vő szőlőmnek fölső részit, amit az alsó tábla mellett végik [!] lejön. 5. Azon pap-völgyi szőlőm alsó részit pedig, avagy tábláját hagyom a mostani felesigemnek, Fehér Ilonának. 6. Az házamot mindennémű appertinentiájával együtt hagyom egy­aránt az gyermekeimnek és mostani felesigemnek, kirekesztvén Chovan Györgynél lévő Katalin leányomat. Az felesigem pedig, minthogy terhes, akár megél, akár meghal a méhiben lévő gyermek, mindazonáltal azon néki hagyott egy részben succedáljik, hogyha pedig egymás között meg nem is fémének, az ház végiben levő, avagy ház és fészer között lévő komrácská- mot583 örökösen hagyom azon feleségemnek, kit is hogy megböcsüljik mint anyjokat, és szavát fogadják, intem közönségesen az gyermekeimet. Ami pincebér jön, aztat is magok között egyaránt osszák gyermekeim és felesi­gem. Az féhajnak584 is egyaránt vegyik hasznát. 7. Külső és belső házi eszközöket, úgy az gazdasághoz tartozandó álla­potokat is, egyszóval mindeneket hagyom egyaránt azon gyermekeimnek és felesigemnek. 8. Szent Anna asszony képit két vas, aranyozott gyertyatartókkal együtt hagyom az alsó585 Boldogságos Szűz Hétkápolnájához (hét Kápolna). [Feljegyzés más kézírással:] Kézben adatott. 9. A keresztet pedig Pünkösdkor Budára járó processióhoz úgy, hogy az öregtemplomban586 tartassik. [Feljegyzés más kézírással:] Admanuata.587 10. Az öreg képet, melyen az itilet588 rajzoltatott, hagyom tisztelendő páter dominikánusok templomában. [Feljegyzés más kézírással:] Kézben adatott. 11. Két vánkust, egy varrott lepedőt, egy abroszt hagyom az felesigem­nek méhiben lévő gyermeknek, a többi légyen az Maris leán[y]kámé, két selyempruszlikkal együtt. 12. Jézus, Mária és Szent József képit hagyom mostani felesigemnek. [Feljegyzés más kézírással:] Elvitte. 13. Nemkülönben azon felesigemnek az megírt egy részen kívül hagyom az megírt negyven rénus forintokra való móringját, mely neide osztály előtt az massábúl füzettessik meg. Úgy az öreg tükröt, az kisebb, légyen Mariska leányomé. 583 kamrácska 584 présház 585 alsóvárosi 586 Szent Mihály-templom 587 Kézbe adatott. 588 ítélet 258

Next

/
Thumbnails
Contents