Horváth M. Ferenc - G. Molnár Péter (szerk.): Váci végrendeletek II. (1729-)1751 – 1770(-1785) - Váci Történelmi Tár 6. (Vác, 2010)

Bevezetés

Azonban 3. Mivel a vőlegény az így berendezett gazdaságot egyedül csak a bátyjá­éval létrejött egyezség után bírhatja, ezért a másik két bátyjának a jogos örökségi részt, ami megilleti őket, mindegyiküknek 140, azaz száznegyven rajnai forint kifizetésére kötelezi magát, tehát 4. A menyasszony nem egyedül segíti megfizetni a kedves vőlegény ily nevezett tartozásait, melyek határideje ismert lesz, hanem ehhez 5. A házasságkötéskor az említett menyasszony tiszteletreméltó édesap­ja, Lohner György és felesége hozományként készpénzben 100, azaz egy­száz rajnai forintot, emellett felvetett ágyat, egy tehenet ad, és ami még marad, azt a szülei az esküvő vagy a lakodalom napján állják és hozzák. És aztán 6. Mivel a vőlegénynek ajándékként van egy külön örökségi része, ami 33 forint, ezt a szeretetteljes menyasszonyának szintén hozományként ad­ja, és ennek ellenében a menyasszony kötelezi magát egy résszel, hogy az időközben ráeső örökséget teljes egészében beadja, amit hasonlóképpen mind a gazdaságra fordítanak. 7. Ha valami isteni rendelés szerint történne, és egyikük a másiktól ha­gyatéki rendelkezés nélkül hagyná el a világot és halna meg, az egyik a má­sik hozományát teljesen megtartja, és erre senki semmilyen követelést sem tehet. Utoljára és végsőként e két házassági szerződést két megegyező pél­dányban állítottuk ki, és mindkét félnek az itt megnevezett tanú urak rész­vételével az elkészített példányt kiadtuk. Kelt Vácon, 1747. január 10. N. B. A menyasszony úgy nyilatkozik, hogy az édesapja által művelt tö­rök-hegyi szőlőt, ami Fischer Jakab és Majer Gáspár szőlője között fekszik, szintén hozományként adja vőlegényének. P. H. Bauer Dávid, tanú a menyasszony részéről P. H. Neisz Henrik, tanú a menyasszony részéről P. H. Fischer Ferdinánd, tanú a vőlegény részéről P. H. Windischbauer Gáspár, tanú a vőlegény részéről P. H. Pauer Lőrinc vőlegény P. H. Lohner György, a menyasszony édesapja 219

Next

/
Thumbnails
Contents