Szarka Gyula: A váci püspökség gazdálkodása a török hódítás korában, 1526-1686 - Váci Történelmi Tár 5. (Vác, 2008)

MOLNÁR ANTAL: SZARKA GYULA ÉS MŰVE

Ha a fentebb említett szerzők és kötetek felett szemlét tartunk, rögtön kitűnik: egy nagyon jól körülhatárolható korszak témaválasztásban és szemléletben meglehetősen hasonló eredményeiről van szó. A két háború közötti Magyarországon a katolikus egyháztörtént-írás egy sajátosan felemás helyzetben találta magát. Egyrészt a 18. század első felétől a 19. század végéig létezett egy nagyon komoly egyházi történetírói hagyomány, amelynek munkásai részben magának a hazai tudományos történetírásnak az alapjait is lerakták, másrészt viszont a trianoni Magyarországon kezdetben teljességgel hiányzott az a világi katolikus szakembergárda, amely képes lett volna a katolikus egyház történetét modern szellemben feldolgozni. A megfelelő felkészültségű katolikus történetírók hiányát Szekiű Gyula, a korszak vezető katolikus történetírója szerint az elmúlt száz év historiográfiai fejlődése és mulasztásai okozták. A katolikus történetírás két virágkora, vagyis a középkor és a 18. század után ugyanis a 19. században a laikus történetírás elsősorban református és szabadkőműves beállítottságú historikusok hatása alatt fejlődött ló. A pozitivizmus korában számos paptörténész dolgozott ugyan, nemzetközi színvonalon és nem csak egyházi témákon (Fraknói Vilmos, Pór Antal, Knauz Nándor, Bunyitay Vince, Békefi Rémig, Szentkláray Jenő, Karácsonyi János és mások), viszont ennek a generációnak hatalmas mulasztása, hogy elhanyagolta a világi katolikus történetírás megteremtését. „... a magyar történet protestáns felfogását - írja Szelífű - világi protestánsok, köztük Zsilinszky Mihály és Thaly Kálmán építették ki ugyanazon korszakban, mikor a lelkek nagy uralkodója, a katolikus egyház, alig tudott közepes, nemhogy irányadó vezető katolikus világi szakembert felmutatni."

9 Szelcfű a nehézségeket több úton próbálta meg leküzdeni. Programadó írásokat tett közzé, meghatározta a feladatokat, egyetemi oktatómunkája során pedig igyekezett tanítványait az egyháztörténet felé terelgetni. Különösen az ekkor igen nagyszámú szerzetes tanár-növendék érdeklődését kívánta ebbe az irányba fordítani, hiszen ezek a jól képzett, viszonylag sok szabadidővel rendelkező értelmiségiek igen hasznos elfoglaltságot találhattak az egyház múltjának vizsgálatában.

10 Szekfű és szűkebb munkatársi körének fáradozása az 1930-as évek derekára már kézzelfogható eredménnyel 9 SZEICPŰ Gyula: A katolikus történetírás Magyarországon. In: Magyar Katolikus Almanach I. Budapest, 1927. 695-700. Ezt a kérdéskört inkább világnézeti síkon megközelítő esszéje: UŐ: Magyar katolikus történetfelfogás. In: Katolikus írók új magyar almanachja. Budapest, é. n. 396-418. Újraközölve: SZEKFÚ Gyula: Nép, nemzet, állam. Válogatott tanulmányok. Válogatta, szerkesztette és a kiegészítő jegyzeteket írta: Erős Vilmos. Budapest, 2002. (Millenniumi magyar történelem. Historikusok) 106-132. '" A szerzetes tanárjelöltek gyakran doktoráltak egyháztörténelmi témából, miként azt a nyomtatásban megjelent disszertáció-sorozatok (Pannonhalmi Füzetek, Palaestra Calasanctiana, Ciszterci Doktori Értekezések) akárcsak futólagos áttekintése is igazolja.