Vác 1956-ban és a megtorlás időszakában; Forrásgyűjtemény II. - Váci Történelmi Tár 4. (Vác, 2006)

tani tudjuk, szükséges, hogy leszámoljunk a még mindig megmutatkozó szektáns [!] nézettel, mely szerint, aki eddig nem lépett be a pártba, az most már maradjon ott, ahol eddig volt. De ugyanakkor nagyon időszerű felhívni a figyelmet arra is, hogy válogatás nélkül átigazoljanak a pártba nem megfelelő elemeket. Március 15-e után nagyobb mértékben indult meg az átigazolás, ez helyes is, de ugyanak­kor fel kell figyelni olyan jelenségekre, mely[ek] arra enged[nek] következtetni, hogy [a] pártba bekerülnek olyan egyének, akiknek nézetük, felfogásuk össze­egyeztethetetlen az MSZMP politikájával. Éppen ezért nem szabad előfordulni olyannak, hogy átigazolási kérelem az alapszerv intézőbizottsága tudta nélkül, csak a titkár engedélyével történhessék meg. Nagy súlyt kell helyezni arra, hogy a pártba átigazolást vagy felvételűket kérő egyének, nézetük tisztázva legyen, hogy egyetértsenek az MSZMP Központi Ve­zetőségének határozataival, kormányintézkedésekkel. Hogy az ellenforradalom volt, hogy az ellenforradalmárokkal szemben nem tanúsíthatunk liberális maga­tartást, hogy itt érzelgősségnek és érzelemnek helye nincs. Egyet kell érteni az átigazolást kérő egyéneknek a Szovjetunió szerepével [a] központi vezetőség ál­tal elfogadott álláspont szerint. Ugyanakkor az MSZMP tagjainak, elsősorban a vezető szerveknek a feladata, hogy az MSZMP-ből egyszer és mindenkorra felvi­lágosító munkával leszámoljon a revizionista nézetekkel. Hiba volna azt gondol­ni, hogy az MDP-t szétzüllesztő revizionista, opportunista nézetek az új párt so­raira nem hatnak. [...] Ismét utalni kell október 23-ra, hogyha a centralizmus megszűnik, mi az eredmény. Márpedig nem lehet azt mondani, hogy az MSZMP-ben már a pártfe­gyelem a felsőbb szervek határozatainak végrehajtása körül nincs javítani való, mert igenis van. Akadnak még elvtársak az MSZMP-ben, akik úgy látszik, nem tanultak eleget október 23-tól és csak demokratizmust hirdetnek, csak jogokat hirdetnek kötelesség nélkül. Nagyon egyszerű példát mondok. Itt van a Központi Vezetőség határozata, úgy kell külön felhívni az elvtársak figyelmét arra, hogy tanulmányozzák és a végrehajtásának biztosítására tegyenek intézkedéseket. Egy másik. Itt van a párttagság számbavételéről szóló központi vezetőségi határozat, a határidő régen letelt, mikor elkészítették az alapszervezetek. Akadt alapszerv, ahol 8-10 párttagot nem voltak képesek határidőre nyilvántartásba venni. De nem ritka a pongyolán, a felületesen elkészített munka sem. Néhány szervbe[n] tapasztalható (bélésgyár) a tagdíjfizetéssel való nemtörődömség. Ugyancsak el lehetne mondani azt is, ahogy a küldöttértekezletekre az elvtársakat megválasz­tották. Néhány alapszerv más alapszerv rovására nagyobb létszámot választott, mint amennyit kellett volna. Utoljára foglalkozni kívánok röviden, elvtársak, a párt tömegbefolyásának ki­szélesítésével. Feltétlenül ki kell lépni abból a szűk környezetből, amibe[n] most mozog a párt felvilágosító munkája itt a városba[n]. Ez különösen az üzemekre áll. A párt túlságosan magával van elfoglalva, belső ügyeit tárgyalgatja és vitatja. Az perszer helyes, hogy a pártalapszervek belső ügye személyekre vonatkoztatva is tisztázva legyen. De az már egyáltalán nem helyes, hogy egyes elvtársak haragszomot játszanak alapszerv-vezetőségen belül, hogy az alapszerveknél

Next

/
Thumbnails
Contents