Vác 1956-ban és a megtorlás időszakában; Forrásgyűjtemény II. - Váci Történelmi Tár 4. (Vác, 2006)

disszidálni akarnak, és az intézőbizottság nem tett ennek az érdekében, hogy megakadályozzák. Baján elvtárssal nem tudunk dűlőre jutni, azért hoztuk az in­tézőbizottság elé, hogy foglaljon állást, és Baján elvtárs mondja el véleményét. Baján János: Foglalkozott azzal, hogy ő december elején feljött a párthoz, hogy tudassa az elvtársakkal, hogy Kristóf disszidálni akar, és ezt akadályozzák meg. És rajta volt azon, hogy igenis Still elvtárs kerüljön ide Vácra, a városi pártbizottságra; amikor előzőleg megalakult a pártszervezet, Still elvtárs nem vállalta a vezetést, azt mondta, hogy visszamegy a Dunakeszi Vagongyárba, de a másik intézőbizottsági választáson vállalta. Majd felveti, hogy nem azért ment be a megyére Hantos elvtárshoz, hogy furkálódjon, hanem hogy tisztázzák az ügyet. Fájó pontnak tünteti fel, hogy Grefftől 1063 kellett megtudnia, hogy nem lesz a vállalat vezetője, annak, 1064 aki a budapesti munkástanáccsal tartotta a kapcsola­tot. Magyar András: Felveti, hogy az a bizottság, amelyben a Csányi elvtárs is benne volt, az azért alakult, hogy az előzőleg letartóztatottakat hazahozzák, és ott nem is volt szó semmilyen 14 pontról. Tihanyi Ernő: Felveti, hogy igenis emlékszik rá, hogy igen, a[z Új] Váci Napló leközölte a 14 pontot, hiba volt az, hogy Czollner 1065 még tett is hozzá, és odatették az elvtársak nevét. Magyar András: Felveti, hogy Baján elvtárs olyan dolgokat is mondott a me­gyén, amivel az ottani elvtársak sem értenek egyet, olyan dolgokat, amelyben Baján elvtárs is legalábbis olyan hibás, mint Still elvtárs. Hogy abban az időben felakasztotta egy fuvaros magát, az megtörtént volna, ha más a titkár [, akkor is], felülről jöttek az intézkedések, és végre kellett hajtani. Felveti, hogy Baján elv­társ csak a saját szempontjából nézi a pártszervezést, pedig nehéz napok voltak, amikor Baján elvtárs nem volt itthon. Bitter elvtárs: Felveti, hogy ő részt vett azon az intézőbizottsági ülésen, ahol a Still elvtársat megválasztották, és azon Baján elvtárs is ott volt, bizonyára eze­ket a dolgokat már akkor is tudta, miért nem vetette föl akkor? Itt az a tény merül fel, hogy Still és Baján elvtársak között személyi ellentétek vannak, ez az ellentét Baján elvtárs leváltásánál keletkezett. Baján János: Bitter elvtárs hozzászólásához: a választáson azért nem vetette ezeket fel, mert nem tudta, hogy Still elvtárs beszél Bartossal, 1066 és nem vetőd­tek fel ezek az újságcikk problémák. Magyar András: Kérdezi, hogy Baján elvtárs honnan tudta, hogy Kristóf disz­szidálni akar? Baján János: Nagyné 1067 jelentette, hogy fegyverek vannak Kristófoknál, azt beszélik, hogy kiirtsák [!] a kommunistákat, és van két vízibusz, azzal fognak 1063 Dr. Greff József 1064 Helyesen: attól 1065 „Zolner"-kcnt írva - Czollner László l'ií.7 Valószínűleg dr. Bartos Antalról van szó. Nagy Józsefné

Next

/
Thumbnails
Contents