Vác 1956-ban és a megtorlás időszakában; Forrásgyűjtemény II. - Váci Történelmi Tár 4. (Vác, 2006)

A bíróság [a] vádlott védekezését nem fogadta el. A bíróság megállapította a bizonyítási eljárás során, hogy [a] vádlott öccsével együtt október 24-én 1452 a „Hétkápolná"-hoz történő tömeg felvonulásnál ott volt, azonban nem nyert bizonyítást, hogy attól a szándéktól vezetve ment a helyszínre, hogy a szovjetek elleni támadásba[n] részt vegyen. Nem nyert bizo­nyítást, hogy vádlott a „Csokonai" adó részére népellenes szövegű cikket készí­tett volna. Azonban vádlott a tényállásbeli cselekményével a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvételt megvalósította. III. Vádlott azon cselekményével, hogy 1956. október 23-át követő ellenforradalmi időben részt vett tömegfelvonulásokban, tagja lett a váci ellenforradalmi „ifjúsá­gi tanács"-nak, mint a tanács tagja agitációs gyűléseket szervezett és vezetett le a helyi gimnázium hallgatói és az egyik ipari vállalat ifjúsága előtt, ellenforradalmi követeléseket olvasott fel nyilvános gyűlésen, agitált az ellenforradalom mellett a gyűlésen megjelenő fiatalság körében, segítséget nyújtott a „Szabad Európa" adóval kapcsolatot fenntartó állam és a szovjetek ellen hangulatot keltő és szov­jetek ellen segítséget kérő rádióadások megszervezéséhez a „Csokonai" néven működő ellenforradalmi rádióadón keresztül, tevékenykedett népellenes szöve­gezésű cikkek készítésénél, ezzel a BHÖ 1. pont (2) bekezdésbe foglalt népi de­mokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel bűntettét valósította meg. IV. Vádlott értelmiségi családból származik. Apja a Horthy-rendszerben mérnök volt és jelenleg is a népi demokráciánkban mérnök. Vádlott családi körében nem kapta meg a megfelelő alapot arra, hogy az iskolában szerzett kisebb fokú politi­kai tájékozottsága alapján olyan politikai tájékozottsággal rendelkezzék, amely­nek hatása alatt be tudta volna látni cselekményének súlyos társadalmi veszé­lyességét. Vádlottat a politikai tájékozatlansága, fiatalos meggondolatlansága, a szülői kellő irányítás hiánya segítette ahhoz, hogy az ellenforradalom alatt népi demokráciánk megdöntésére irányuló magatartást tanúsítson. Vádlottat a helytelen hiányos nevelése, politikai tájékozatlanság mellett még erősen serkentette a cselekmény megvalósítására a közismerten erős ellenforra­dalmi beállítottságú Cs. Tóth polgári személynek, a „forradalmi tanács" elnöké­nek erőszakos magatartása. A bíróság súlyosbító körülményt nem talált. 1956. október 16-án szegedi egyetemisták ismét megalakították a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségét (MEFESZ), majd az ország minden felsőoktatási intézményében megalakultak. 1957 tavaszán beolvadt a KISZ-be. ' 2 Helyesen: 1956. október 26-án.

Next

/
Thumbnails
Contents