Vác 1956-ban és a megtorlás időszakában; Forrásgyűjtemény II. - Váci Történelmi Tár 4. (Vác, 2006)
össze, követelték a tanács eltávolítását és egyes tanácsi dolgozók nevét kiáltozták, hogy adják ki őket, felakasztják. Egy ismeretlen hang a hangszórón rendre intette a tömeget, minthogy elvtárs megszólítást használt, emiatt a tömegből kiáltoztak. A hangulat fenyegető volt. Panaszlott helyhatósági bizonyítvány ügyében ment a tanácsházára, amikor a fenyegetően viselkedő tömeg a tanácsházára behatolt, ismeretlen személyek kérésére megjelent a tanácsháza erkélyén és ott szólt a tömeghez, kérte őket, hogy ne akarjanak vérontást, várják meg a kormány rendelkezéseit. Azt is mondotta, hogy mit akarnak még, Budapesten elég vér folyt már. A tömegből egyesek Kristóf volt polgármester visszahozatalát követelték. Kristófért autó ment, ő megjelent, aztán a tanácsháza erkélyén beszélt a tömeghez, de panaszlott akkor már nem volt az erkélyen. Október 31-én a járási tanácsnál úgynevezett forradalmi bizottságot választottak. A választás előtt panaszlott ott volt a járási tanács épületében és hallott arról, hogy őt akarják elnöknek megválasztani. Ez ellen szabadkozott, vette a kabátját és távozott. Távollétében aztán mégis megválasztották. Panaszlott kijelentette, hogy ügyvédi hivatását nem hajlandó felcserélni közigazgatással, legfeljebb arra vállalkozik, hogy naponta 20-25 percre bemegy a tanácsházára. Ilyen alkalmakkor hangoztatta, hogy a törvényességet be kell tartani, a forrófej üeket nyugalomra és csendre intette. Tett olyan kijelentést is, hogy kommunista meggyőződése miatt eltávolítani senkit nem szabad. 1956. november 6-án örömmel vette azt a javaslatot, hogy Lakatos 1431 vbelnököt a bizottságba válasszák be, ez meg is történt, nevezett elfoglalta helyét. Panaszlott működése alatt a termelőszövetkezetek vagyonvédelme ügyében körlevél ment ki panaszlott aláírásával, amely a tsz-vagyontárgyak megóvását célozta. 1956. november 4-én fegyveres csoport a pártbizottság gépkocsiját elhurcolta, felkérés folytán panaszlott közreműködött a gépkocsi visszaszerzésében. 1956. november 13-án megtartott ülésen a jelenlévők valamelyike részéről olyan kijelentés hangzott el, hogy kommunisták hagyják el a termet. Az egyik jelenlévő bejelentette, hogy ő az MSZMP részéről van jelen. Erre panaszlott azt mondta, hogy részt vehet az ülésen. A kihallgatott tanúk vallomásából azt lehet megállapítani, hogy panaszlott működése általában fékezően hatott az ellenforradalmi mozgolódókra. Minthogy a lefolytatott terjedelmes bizonyítás során nem merült fel olyan adat, amelynek alapján a fegyelmi tanács azt állapíthatta volna meg, hogy a 2/1955. IM sz. rendelet 1. § b), vagy c) pontjában meghatározott magatartást tanúsította volna, ezért az eljárást meg kellett szüntetni. 3. Minthogy a terjedelmes bizonyítási eljárás nem tartalmazott fegyelmi vétség megállapítására alapul szolgáló adatot, minthogy továbbá a fegyelmi tanács Lakatos József, a Váci Járási Tanács elnöke.