Vác 1956-ban és a megtorlás időszakában; Forrásgyűjtemény II. - Váci Történelmi Tár 4. (Vác, 2006)

tán ez a két készülék november 4-én visszakerült az alakulathoz, november 5-én II. rendű vádlott parancsot adott Bordás Kálmán hadnagy V. rendű vádlottnak, hogy egy R-50-es rádió adóvevőt állítson elő, azt vigye ki az ellenforradalmár­okhoz, és hangolását végezze el. 1389 November 2-án a „nemzeti tanács" tagjai felkeresték II. rendű vádlottat és pisztolyokat kértek tőle. II. rendű vádlott a korábban elhárító tiszteknél volt és ál­tala átvett 4 darab pisztolyt adott át részükre. Ezen kívül Nógrádverőcére és még egy községbe 9-9 karabélyt és l-l pisztolyt adott ki. November 3-án egy távmondat alapján parancsot adott Kovács Mihály fő­hadnagynak, hogy menjenek ki a csehszlovák határ irányában lévő király/kúti kastély környékére, és derítsék fel, hogy tartózkodnak-e arra államvédelmisták. A parancsot végrehajtották, de államvédelmistákat nem találtak. 1390 November 4-én II. rendű vádlott is részt vett a dr. Kristóf Béla és Vincze Fe­renc VI. rendű vádlott által Vác védelmével, illetve a szovjet csapatokkal szem­ben felveendő harccal kapcsolatban szervezett értekezleten. Itt arról a térképről, amelyre az I. rendű vádlott a lövegek állását berajzolta, II. rendű vádlott egy má­sik térképre rajzolta át, amely térképet magával vitt. 1391 II. rendű vádlottat felszó­lították, hogy a szovjet csapatok elleni harc céljára szervezendő nemzetőr zászló­alj részére 100 darab karabélyt adjon ki. II. rendű vádlott e nemzetőrzászlóalj ré­szére 100 darab karabély és 1 láda kézigránát kiadása felől intézkedett. 1392 November 4-én egy 4-5 főnyi ellenforradalmi küldöttség kereste fel II. rendű vádlottat, és közölte vele, hogy két kocsira való üvegjük van, amelyet a szovjet csapatok elleni harc céljára szeretnének a katonákkal benzinnel feltölteni. E célra részükre II. rendű vádlott 200 liter benzint adatott ki. 1393 Ugyanezen a napon II. rendű vádlott megszervezte a laktanya „védelmét" a szovjet csapatok ellen. Ezt követően Pável István főhadnagy kiment a tisztekhez, és arra szólította fel őket, hogy a szovjet csapatokra ne tüzeljenek, és erre hívják fel beosztottjaikat is. Bordás főhadnagy V. rendű vádlott, akihez Pável főhad­nagy szintén hasonló tartalmú felszólítással ment, jelentette ezt II. rendű vádlott­nak, akinél éppen bent volt a „forradalmi katonai tanács" több tagja, akik II. ren­dű vádlott előterjesztésére vele együtt megszavazták Pável főhadnagy letartózta­tását, amit azonnal végre is hajtottak, és csak akkor engedték nevezettet szaba­don, amikor hírét vették, hogy a szovjet csapatok megkezdték a Budapestre tör­ténő bevonulást. 1394 Arnóczy 1395 Lajos tartalékos főhadnagy, III. rendű vádlott, akit Gerencsér Jó­zsef őrnagy ezredparancsnok egy egység élén október 27-én a rendőrség megerő­19 Vö. a 143., 153., 154. sz. forrással! 10 L. Kovács Mihály életrajzi adatait! " L. a 94. sz. illusztrációt! 12 Vö. a 159., 176. sz. forrással! >3 Vö. a 151. sz. forrással! 14 Vö. a 36., 118., 132., 173. sz. forrással! >5 „Arnóczi ,,-ként írva.

Next

/
Thumbnails
Contents