Vác 1956-ban és a megtorlás időszakában; Forrásgyűjtemény I. - Váci Történelmi Tár 4. (Vác, 2006)

FORRÁSOK (1-324.)

.4,83. tési hivatal azt mondták, hogy ezt a kérést teljesíteni nem tudják, mert azt az uta­sítást kapták, hogy a begyűjtési dolgozókat is össze kell tartani, mert rájuk ko­moly munka vár a beszerzés terén. A járási pártbizottságot átadtuk teljes egészé­ben a kötöttárugyár részére bölcsődének. A végrehajtó bizottság, támogatva a Kádár-kormány célkitűzéseit, a rendőr­séggel és a katonasággal együttműködik, és a forradalmi nemzeti bizottság[gal]. Szeretném, ha a végrehajtó bizottság jóváhagyná, hogy Kiszel elvtárs javasla­tára tanácsülést tartanánk és a szükséges intézkedést megtennénk, hogy mielőbb a teljes mederbe terelődne a munka. Kiszel János: Röviden beszámolok arról, hogy a megyei tanácsnál az új el­nök 867 milyen eligazítást adott. Meg lettek híva az összes végrehajtó bizottsági elnökök erre az értekezletre. Egyrészt tájékoztatást akartak nyerni, másrészt a munka beindításával foglalkoztak. A megyei tanácsnál új végrehajtó bizottsági elnök van, a minisztertanács helyezte oda Fekete Mihály 868 vb-elnök helyett. Arról volt szó, hogy meg kell indítani a teljes munkát. Elsősorban a végrehaj­tó bizottságnál kell rendbe hozni a dolgokat, hogy határozatképes legyen. Ugyancsak a szakigazgatási szerveket ki kell egészíteni, ahol hiányok vannak, és meg kell kezdeni minden szakigazgatási szervezetnek a munkát. A lényege az volt az egész értekezletnek, hogy a normális élet minél előbb meginduljon. Be­számolt az új elnök, akit Szabó Károlynak hívnak, hogy az egész országban normális élet folyik Pest megye és Győr kivételével. Felvetették, hogy az élelmet biztosítani kell. Szó volt arról, hogy a végrehajtó bizottság fejtsen ki tevékenysé­get az irányban, hogy próbálják megmagyarázni a jelenlegi helyzetet a dolgo­zók[nak], hogy tulajdonképpen mi is volt Magyarországon. A parasztság ezután saját elhatározása szerint csinálja meg a tervét a vetésekkel kapcsolatban. A ter­melőszövetkezetek felé is kell tevékenységet kifejteni. Itten az a tapasztalat, hogy a jó termelőszövetkezetek nem mentek széjjel a begyűjtés megszűnésével. Erőszakkal nem szabad tsz-t szervezni. A tagosítási problémákat még egyelőre hagyni kell. Az ipari dolgozók felé a sajtón keresztül, munkástanácsokon keresz­tül megy a felvilágosító munka. Mindenkinek látni kell, hogy amíg a termelés be nem indul, nincsen megfelelő árukészlet. Szó volt még a közbiztonságról. A na­pokban ki fog jönni egy háromtagú bizottság a megyei tanácstól, akik segíteni fognak a munka beindításában. A munkafegyelmet a legrövidebb időn belül meg kell szilárdítani. Sok szó esett a bizottságokkal való kapcsolatról is. Nyomatéko­A Minisztertanács Szabó Károlyt, a Minisztertanács munkatársát mint kormányösszekötőt bízta meg a Pest Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának ideiglenes vezetésével. (Ezt megelőzően ugyanebben a minőségben Bács-Kiskun megyében működött.) Bemutatkozása 1956. november 26-án történt meg a Pest Megyei Tanács vb-ülésén. Fekete Mihály, a Pest Megyei Tanács elnöke 1956. november 13-án Kádár Jánosnak cím­zett levelében mondott le tisztségéről a következő indokkal: „A továbbiakban azonban vissza akarok vonulni mind az állami, mind a politikai tevékenységtől, mert véleményem szerint a jelenlegi [Kádár-]kormány nem fejezi ki a nép akaratát. Ezért vb-elnöki funkci­ómról lemondok." (PIL 290. fond, 71. ő. e., 56.) A lemondólevél szövegét hiányosan fia, Fekete Sándor is közölte. (FEKETE 1994)

Next

/
Thumbnails
Contents