Vác 1956-ban és a megtorlás időszakában; Forrásgyűjtemény I. - Váci Történelmi Tár 4. (Vác, 2006)
GYARMATI GYÖRGY: Váci krónika az 1956-os forradalomról
a kelet-magyarországi városokból kapott vészjelzésekkel párosítva különösebb kombináló-készség nélkül is kézenfekvőnek tűnt; átfogó katonai operáció van készülőben. Ezek az információk pedig - a korabeli viszonyok között - rövid néhány óra alatt elterjedhettek a városban is. Ez motiválhatta a helyi katonai alakulatok állományát, hogy - a szállingózó hírmorzsákat összerakva - nem kívánt ágyútöltelék szerepet vállalni. Szembetűnő, hogy a városi események egyik krónikása, az akkori polgármester saját leírásában egyetlen konkrét városi eseményt sem jegyzett erről a napról. Ezt a közérzület érzékeltetésével helyettesíti: „a tegnapi és mai hírek után csak gondterhelt arcokat látunk a városban." November 4., vasárnap „A szörnyű, rettenetes nap" - olvasható Vájta Gábor váci sebészorvos visszaemlékezésében. „Fekete Vasárnap" - rímel ugyanerre Kristóf Béla memoárja. A piaristák váci templomában Lehotka Gábor a miserendet felborítva siratta az orgonán nemcsak a helybéliek, s nemcsak a hívek fájdalmát. Szünetet sem tartva ismételte a Himnusz akkordjait, hol a kotta szerinti dallammal, hol meg annak improvizált parafrázisaival zokogtatva a hangszerek királynőjét úgy, hogy a celebráló pap nem tudta, mikor is kezdheti végre a szertartást. Az előző napokban még rémhírnek bizonyult várakozás beteljesedett. November 4-én hajnalra Vácot is szovjet harckocsik fogták körül. Azon páncélos egységek pedig, amelyeket nem a város megfélemlítésére rendeltek, tovadübörögtek a főváros irányába. A laktanyákban katona ugyan már alig volt, de a rendőrség előtt ezúttal valóban szétosztottak százegynéhány puskát, meg egy tucatnyi géppisztolyt a polgárőrnek szegődő hevesebb vérmérsékletű lakosok között. S mert azt még a legeltökéltebbek is belátni kényszerültek, hogy a hirtelenjében és vészesen szűkös munícióval - kiosztott muskéták aligha elégségesek harckocsikkal szemben, sokak számára ismételten lázas üvegpalack-gyűjtéssel és Molotov-koktél készítéssel telt a nap. Akik hajnalban, kora reggel még hallották Nagy Imre utolsó segélykérő felhívását, a rádió elnémulása után a Városháza előtti téren verődtek össze, s követelték a Forradalmi Bizottságtól, hogy szervezze meg a város védelmét. Kristóf Béla néhány bizottságbeli társával indult is a tüzérlaktanyába Tóth őrnaggyal erről tárgyalni, majd félrevezetésnek vélte, hogy a parancsnok hadra fogható állomány hiányára hivatkozva utasította vissza a mozgósítást. A tüzérezred parancsnoka - a fentebb jelzett körülményekből adódóan - eleget tenni kényszerült a laktanyájával szemben felvonuló szovjet harckocsi egység követelésének. A délután folyamán - a város polgármesterével való egyeztetés nyomán - leszerelték fegyverzetük lövegzárait és átadták azokat a támadásra kész szovjet alakulat parancsnokának. A garnizon ütőerejéről kellően informáltnak tűnő szovjet egységek azért követelték a légvédelmi ütegek működésképtelenné tételét, mert egyedül ezek tudtak volna kárt tenni a - lőtávolon belül található - máriaudvari szovjet üzemanyagraktárban.
