Vác 1956-ban és a megtorlás időszakában; Forrásgyűjtemény I. - Váci Történelmi Tár 4. (Vác, 2006)

GYARMATI GYÖRGY: Váci krónika az 1956-os forradalomról

Csak érzik odújuk rötpiszkos homályán, hol övéin röhög a puffadthasú bálvány, hol ők se járnak csak térdreomolva, hogy beszökött egy égi gaz bitang, mert valaki, valaki a Sátánt káromolta! Az október 27-i szabadulásról több emlékezés is közkézen forog. Ezen leírások fősodra egybeesik, a különbségek leginkább abból adódnak, hogy a börtönön belül ki, hol - magánzárka részleg, Teréziánum-számy, rabkórház - élte át a kapuk megnyílása előtti napokat. A rabok között volt Vácz Jenő jezsuita páter is. A szerzetesrendek 1950-es feloszlatása után előbb a szegedi Hittudományi Főiskoláról távolítottak el, majd a Zaránkon (Heves megye) vállalt kántori szolgálatát is tűrhetetlennek tartotta a hatalom. A papok elleni „sorozatperek" egyikében ítélték el tíz évre, 1956 februárjában. Vácz Jenő páter sorai a szabadulás majd' minden lényeges, belülről megtapasztalható mozzanatára utalnak, érzékeltetve egyben a zaklatottságot és bizonytalankodást is. „Az első jel az volt, hogy az esti műszak végén a fűtő rabtársak üzentek: 'ki van adva, reggel nem kell begyújtani a kazánokat. ' Másnap tehát nem mentünk munkára, fönn maradtunk a 'körleten '. A második jel: akik reggeliért mentek az egyik csajka alatt bedugva egy cédulát hoztak: 'Pesten kitört a forradalom. A diákok és a katonák a forradalom mellé álltak!' Sétára menet meglepődtünk, mert gépfegyvercső meredt az udvarra. [...] Másnap látjuk, hogy az udvaron eltűnt a csillag alakú virágágy. Sőt, egyszer csak arra figyelünk föl, hogy az őreink sapkáján sincs csillag. Helyette nemzetiszín szalag. Ennek már fele sem tréfa. Akkor mit keresünk mi még itt? Este halljuk a börtön körül a tömeg tüntetését. Másnap reggelre pattanásig feszült a hangulat. Este a munkás-körlet nagy szobáiban arról vitáznak társaink, hogy mit csináljunk azokkal, akik ezt csinálták? ' Nagy, négyszögletű udvart vettek körül a börtönépület szárnyak. Egyik udvarra néző ablakon át hatalmasat kiáltott valaki: - Testvérek, aki tud valamit, mondja! Beharsogták az eseményeket. Valaki elkiáltja magát: - Énekeljük el a Boldogasszony Anyáinkat ! Pillanatok alatt elkezdődik az ének. Utána: - Énekeljük el a Himnuszt! Énekeltük: Kétezer rab egyetlen hatalmas, megdöbbentő kórusban! És különös zenekísérete volt ennek a két hatalmas éneknek: A Boldogasszony Anyánk után is, meg a Himnusz után is, mintha kétezer rab egyetlen ősi emberösztön irányítása alatt cselekedne, elkezdett minden zárkában teljes erővel dörömbölni a vasalt ajtón. Félelmetes volt. Éppen a mi zárkánkban történt, hogy egy fiatalember, a Józsi, valahogy letépte a vaslétrát, amely a harmadik ágyemeletre való följáratul szolgált, és azzal mint valami faltörő kossal kezdte a vasalt