Vác 1956-ban és a megtorlás időszakában; Forrásgyűjtemény I. - Váci Történelmi Tár 4. (Vác, 2006)

FORRÁSOK (1-324.)

Bejelenti továbbá, hogy értesülése szerint a vállalat munkástanácsa leváltása esetére Schwarcz Ferenc, Veres László személyében javaslatot tett felettes hatósá­gának az igazgatói állás fenti személyekkel való betöltésére. Közli továbbá azon értesülését, miszerint a munkástanács tagjai között fasiszták és klerikális beállított­ságú személyek is helyet foglalnak. Állításának egy részét tanú , al igazolni kívánja. Tanúként Kovács Istvánt, a járási tanács műszaki vezetőjét nevezi meg. A munkástanács telefonon felkérte Kovács Istvánt, hogy személyesen tájé­koztassa a megyei tanácson hallottakról a munkástanácsot. Előadja, hogy jelen volt a Pest Megyei Tanács [V. B.] Város- és Községgazdálkodási Osztályon Booth 874 Zsigmond és Baján János igazgató között lefolyt megbeszélésén, ahol az igazgató leváltásáról volt szó. Hallotta, midőn Booth szaktárs kijelentette azt, hogy Baján János leváltása esetén az igazgatói teendők ellátásával Schwarcz Fe­renc vállalati főmérnököt szándékozik megbízni. Nincs azonban tudomása arról, hogy Schwarcz Ferenc személyére vonatkozólag a munkástanács tett volna elő­terjesztést. Megállapítja továbbá, hogy Schwarcz Ferencen kívül más személy nevét a tárgyalás során nem is említették. Forgó László kéri az igazgatót, nyilatkozzék arra nézve, hogy ő maga fasisz­táknak, illetve klerikális beállítottságúnak tartja-e a munkástanácsot, illetve an­nak egyes tagjait. Baján János igazgató tagadó választ adott. Forgó László bejelenti, hogy az igazgató felmentésére vonatkozó beadvány átadásakor Booth Zsigmond, [a] Pest Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága Vá­ros- és Községgazdálkodási Osztály[ának] vezetője szóbeli utasítását küldte, mi­szerint Baján Jánosnak november 30-án Booth szaktársnál jelentkeznie kell. Az igazgató ezen utasításnak eleget is tett. Forgó szaktárs kéri jegyzőkönyvileg rög­zíteni, hogy a kiadott utasítás ellenére Booth Zsigmond nem tartózkodott munka­helyén és az igazgató berendelése hiábavaló volt. Greff József elnök bejelenti, hogy egyes ismeretlen személyek felettes ható­ságunkat rosszhiszeműleg úgy tájékoztatták, hogy a munkástanács tagjai vállalati munkakörüket elhanyagolva munkaidejüket állandó ülésezéssel töltik. Ezt a rá­galmat a leghatározottabban visszautasítja, és bejelenti, hogy a megyei tanács ré­széről ennek kivizsgálására kiküldött személy is ennek ellenkezőjéről győződött meg. Baján János igazgató kéri a munkástanácsot, tegye lehetővé, hogy a vállalat összdolgozói szavazás útján nyilatkozzanak arra nézve, hogy kívánják-e őt igaz­gatónak vagy sem. Greff József elnök ezen szavazást bizalmi ügynek nyilvánítja és elvileg a szavazás lefolytatását javasolja, azonban kijelenti, hogy ez esetben nem hajlandó többé a munkástanács munkájában részt venni. Pusztai József felszólalásában hangoztatja, hogy a tanács tagjai bírják a válla­lat dolgozóinak bizalmát, ennek következtében a személyi kérdésekben önállóan határozhatnak. Az összmunkásság leszavazását ellenzi.

Next

/
Thumbnails
Contents