Vác 1956-ban és a megtorlás időszakában; Forrásgyűjtemény I. - Váci Történelmi Tár 4. (Vác, 2006)

ELŐSZÓ

Az anyaggyűjtés során érzékelhető volt, hogy 1956 mindenki számára meghatározó esemény volt. Mindenki emlékezett a forradalom első napjainak szabadságmámorára - néhány fényképen mosolygó arcokat, felszabadultan nevető embereket láthatunk -, a remény újjáéledésére, az együvé tartozás erőt adó érzésére. A „másik oldalról" ugyanakkor sokan említették a zavarodottságot, a bizonytalanságot és a félelmet, amit ezekben a napokban átéltek. Megrendítő élmény volt találkozni a forradalom egyik vezetőjének a leányával, aki annak idején boldogan integetett a városháza erkélyén éppen beszédet mondó édesapjának, meghallgatni a tizenkét nehéz börtönévre ítélt férjét még most is megsirató feleséget, átélni a híradólaktanyai „próbakivégzés" pillanatát, illetve a környező hegyekben bujkáló katonatiszt és a fegyházba menekülő ávéhás nyomozó rettegését. Ugyanakkor azt is érzékelhettük, mintha máig tartana a Kádár-kori kényszerű „kollektív" amnézia, holott már másfél évtizede „szabad a vásár" az emlékezés terén is. Ennek ellenére napjainkban általános vélemény a városban, hogy Vácott alig történt valami 1956-ban. Amikor a Tisztelt Olvasó majd kézbe veszi e kötetet és beleolvas, láthatja, hogy ez az állítás nem állja meg a helyét. Igaz, sortüzet senki nem vezényelt a városban, s fon-adalmárok nem lincseltek meg senkit. A halálesetek, a sebesülések többsége a gondatlanságnak volt betudható. De ha csak arra gondolunk, hogy akkoriban a városban állomásozott két katonai ezred, továbbá egy-egy kisebb alakulat a híradólaktanyában, illetve a műszaki laktanyában (ez utóbbi az Egyesült Izzó épületében), hogy itt volt az ország egyik legnagyobb, politikai foglyokat is őrző fegyháza, itt székelt a járási kiegészítő parancsnokság és a járási-városi rendőrkapitányság, jelentős ipari vállalatok működtek, továbbá a határban, Máriaudvaron volt a Budapestet is megszálló szovjet erők üzemanyagbázisa, és a püspöki székhelyváros lakosainak nagy része ekkor még hagyományosan őrizte keresztény értékrendjét, s nem utolsósorban a forradalom központja, Budapest szinte látótávolságban volt - nos, mindezek biztos alapot nyújtottak ahhoz, hogy a várost - értesülve a pesti ifjak tetteiről - magával ragadják az események, és elindítsa a maga forradalmát. Az itt szerepeltetett források sokasága igazolja, hogy nemcsak a „nyílt színen" folyó kisebb-nagyobb történések adják meg egy történelmi esemény jelentőségét, hanem azok a „láthatatlan" folyamatok is, amelyekről a többségnek nem volt, nem lehetett és ma sincs tudomása: a városházán, a polgámiester lakásán, a laktanyákban kulisszák mögött folyó tárgyalásokról, a titkos ügynöki jelentésekről, a titokzatos november-decemberi laktanya elleni támadásokról, az összmunkástanács tagjainak titokban tartott üléseiről, az éjszakák folyamán lezajlott fegyveres házkutatásokról, a nyomozók által kikényszerített vallomásokról, az internálótáborokban és a börtönökben átélt hosszú napokról. Anyaggyűjtő munkánk során tapasztalhattuk, hogy az eseményeket felnőtt- vagy gyerekfejjel átélők, de még a forradalomban résztvevők is csak töredékeiben ismerik. Az ötvenedik évforduló kapcsán azért vállalkoztunk e forrásgyűjtemény öszszeállítására, mert azt, hogy mi és hogyan történt 1956-ban, és milyen következményei lettek a forradalomnak, mindenkinek tudnia kell. E kötet azonban nem ellentéteket és félelmet kíván gerjeszteni, hanem olyan történelmi olvasókönyvet