Vác 1956-ban és a megtorlás időszakában; Forrásgyűjtemény I. - Váci Történelmi Tár 4. (Vác, 2006)
FORRÁSOK (1-324.)
után az én javaslataimat [nem hallgatták meg], valamint beszélgetést velem nem folytattak, mivel megalakult a katonai forradalmi tanács. 1956. október 27-én, délelőtt kb. 11.30 h-kor arról szereztem tudomást, hogy a rabok kiszabadultak a börtönből, és az ott lévő AVH-sorkatonákat és tiszteket pedig a laktanyába szállították. Én személyesen kimentem a parancsnoki épületből és éppen [az] akkor odaérkező tehergépkocsin lévő AVH-s elvtárshoz mentem. Itt Gyarmati főhadnagy elvtárs közölte velem, hogy mi a helyzet kinn a börtönnél, és elmondotta, hol vannak az ö fegyvereik, valamint „T"-anyagok 33! és pénzük. Ezt tudomásul vettem és a parancsnokokat kikerülve megbíztam Kovács Mihály főhadnagyot és Bozóki László főhadnagy elvtársakat, nekik a kulcsokat átadtam, hogy ezeket az anyagokat hozzák be. Kb. délután 2 órakor lehetett, mikor megjöttek, és a fent nevezett dolgokat beszállították. A „T"-anyagot azonnal elégettük, közösen Gyarmati főhadnagy elvtárssal. A pénzt, mely egy kis páncélládában volt, egy éjjelre bevitte Környei őrnagy a pénzügyi szolgálatvezetőhöz, Kecskéi századoshoz. Azonban ezt másnap, 28-án én személyesen hoztam fel, és Gyarmati főhadnagy, valamint Baján József államvédelmis hadnagy elvtárssal bent lévő 21 sor AVH-s és hét tiszt elvtárs között szétosztottuk. Az AVH-s elvtársak behozatalával kapcsolatban én megbeszéltem Környei őrnaggyal, hogy az elvtársakat a volt parancsnoki épületbe szállásoljuk el. Javasoltam, hogy takarót vagy szalmát vigyünk oda. Erre Környei őrnagy azt mondta, „El lesznek azok ott csak úgy a szobában". Én nem nyugodtam ebbe bele és a körletekben lévő szabadon lévő szalmazsákokat felhordtam oda. Környei őrnagy egy fegyveres őrt állított az ajtóhoz, honnan csak az én és Gyarmati főhadnagy parancsára lehetett kijönni. Az elvtársak minden alkalommal az étkezdében is fegyveres kísérettel mentek. Itt megjegyzem még, hogy az AVH-s elvtársakat lefürdettem, és ezt Környei őrnagy látta, erre azt mondta: „Oláh bajtárs, miért járkálnak az AVH-sok az udvaron, úgyis igen rossz a bajtársak között a hangulat, mert itt vannak bent ezek az AVH-sok". Továbbá jelentettem, hogy a bent lévő AVH-s sorkatona elvtársakhoz hozzátartozóikat beengedtem, valamint egy főt Szokolyára saját elhatározásomból elküldtem. Ez sem tetszett a parancsnoknak, és Környei őrnagy azt mondta, ne csináljak feltűnést, persze én erre csak személyesen vezettem be a látogatókat a kaputól. Itt jelentem, hogy mikor Gyarmati főhadnagy és Baján hadnagy lakására kiküldtem a pénzt, illetve levelet, az egyik sebesültszállító gépkocsival, Pál szakaszvezető gépkocsivezetővel, azt mondta Környei őrnagy, „Oláh bajtárs ne csináljon ilyesmit, mert könnyen ráfizethetünk, hogy az AVH-sokat ilyen dolgokban részesítsük." Október 29-én az esti órákban felkerestek [!] a rendőrségtől Palatinusz őrnagy, és azt mondotta, hogy a járási operatív munkások nincsenek kint a város területén személyes biztonságban, szeretnének bejönni ide hozzám, és itt nyugodtabban legyenek. így Torda László hadnagy, Kovács József hadnagy, Takács 331 Titkos anyagok.