Vác 1956-ban és a megtorlás időszakában; Forrásgyűjtemény I. - Váci Történelmi Tár 4. (Vác, 2006)

FORRÁSOK (1-324.)

„A magyar szabadság árulója", és kiszolgáltatom őket a tömegnek, amely most már hajnaltól napestig ott hullámzott a téren. Dermedt csend fogadta kifakadásomat, volt, aki bűnbánón lehajtotta a fejét, mások gyűlölködő pillantásokat vetettek rám, de azontúl rend lett. Ezzel többé nem kellett foglalkoznom. [...] Nem tudom pontosan, mikor, talán hétfőn vagy kedden történhetett: kiszabadultak a rabok a fegyházból.

228 Zömmel politikai foglyok voltak. A szabadulás úgy tudom - külső segítség nélkül történt. Meghallották, mi történt, és fellázadtak. Éppen arra jártam, édesanyámékhoz igyekeztem délelőtt, akkor láttam, hogy a tetőről integetnek, kiabálnak. Őrség sehol. Lövéseket sem hallottam, de nemsokára kitárultak a kapuk, és özönlöttek a csíkos ruhások mindenfelé. Nem sokáig maradtak ebben az öltözetben. Amikor meglátták őket a váci polgárok, kinyíltak az ablakok, és aki csak tehette, ruhákat, cipőket osztogattak közöttük. Mire az állomásra értek, már egy sem volt civil ruha nélkül. Sokakat az adományokból mi öltöztettünk fel. Dél tájban apám

229 rohant át a tanácsházáról, kért, azonnal menjek át, ott van T. J.,

230 és velem akart beszélni. Sápadt volt és riadt. Megöleltük egymást. Akkor már civil zakó volt rajta, öltözetét sürgősen kiegészítettük, kabáttal is elláttam, éppen volt a méretének megfelelő fekete télikabátunk. Megviselt volt az eseményektől és zavart. Mondd, Gabikám, mit tegyek? Menjek, vagy maradjak? Tanár úr! - mondtam - Itt áll a ház előtt egy teherautó, épp most indítom a határra, tessék beülni és menni. Hálásan engedelmeskedett. Este újabb, az eddigieknél is nagyobb izgalom a kórházban. A délutáni órákban híre terjedt, hogy a fegyházi rabok nem ütköztek semmiféle ellenállásba őreik részéről, csak egy személy volt, aki ellenezte a kiszabadítást, és az éppen a kórház akkori orvosa Á.

231 doktor volt. Azt beszélték (erre semmiféle határozott bizonyítékom nincs), hogy a kiszabaduláskor fegyverét is használta. Ha így lett volna, valószínűleg nem talált, mert aznap lőtt sebbel senkit sem hoztak be hozzánk. Illetve egyet, de az fegyőr (talán ÁVH-ás) volt. Ellátásakor nagyon megdöbbentem. Valamikor cserkészem volt. A téren lévő tömegből ezért a fegyház kórháza elé vonultak. Meg kell itt jegyeznem, hogy ekkor már szó sem volt békés tüntetésekről, a hatalom a munkások kezébe ment át, és ők felháborodásukban a tettes fejét követelték. A téren lincselés hangulata érződött, és mi odabent szorongva vártuk a fejleményeket. Öreg este volt már, amikor közölték velem, hogy A.

232 doktor megérkezett. Kiderült, hogy dr. K.

233 mentőautóval csempészte be hozzánk. Nem tudtam róla, senki sem jelentette nekem a tervet. A mentő a tömeg szeme láttára a kapun keresztül bejött a kórház udvarára, mögötte becsukódott a kapu. Itt meg kell magyaráznom - 1956. október 27., szombat 229 Vájta János 230 Dr. Török Jenő, a Kegyes Tanítórend Váci (piarista) Gimnáziumának tanára. 231 Ádám Gábor 232 Ádám Gábor 233 Dr. Kenéz Zoltán orvos