Vác 1956-ban és a megtorlás időszakában; Forrásgyűjtemény I. - Váci Történelmi Tár 4. (Vác, 2006)
FORRÁSOK (1-324.)
pítani akarta az embereket, de már a harmadik mondata után fújolni kezdték, mire rémülten menekült vissza az erkélyről. Visszatérve Sz. 225 szobájában történtekre, erről csak annyit, hogy ott egy teljesen megsemmisült, összetört, síró embert találtam, aki legnagyobb döbbenetemre az életéért könyörgött. Csak hagyjam dolgozni, bármit elvállal, de lássam be, családja van, ne hagyjam őket éhen pusztulni. Mindezt összetett kézzel, rimánkodva mondta. Teljesen felkészületlenül ért a jelenet. Zavarban voltam, próbáltam nyugtatni, magyarázni, hogy egyedüli célom a kórház rendjének biztosítása, távol áll tőlem mindenfajta leszámolás. Kértem, segítsen nekem, mert koromnál, tapasztalatlanságomnál fogva rá fogok szorulni tanácsaira. Azt hiszem, sikerült némileg megnyugtatnom, és a későbbiekben valóban ügyeltem arra, hogy az intézkedések meghozatalában részt vegyen. Szombat, vasárnap a csodálatos győzelmek napjai. Kormányalakítás, Gerőt leváltják, a program nagyjából egyezik a 23-i követelésekkel. Tűzszünet, megkezdődik a szovjet csapatok kivonulása Budapestről. Örömmámor az egész országban. Vácott ezekben a napokban érkezik a kórházba a katonai raktár tartalékkészlete, kötszerek, gyógyszerek nagy mennyiségben. A bizonytalan helyzetre tekintettel minden orvosnak adunk belőle. Igazgatói engedélyhez kötöm a vételezést, én is így viszek haza. Közvetlen főnökeim S. 226 és J. 227 semmibe nem szólnak bele, láthatólag félnek. Ezekben a napokban kezdenek érkezni a nyugati határról a szeretetcsomagok. Szállításuk, raktározásuk megszervezése jórészt az én feladatom. Beszélek az üzemek vezetőivel, menetlevelet állítok ki az útra. Egymás után indulnak a teherautók. A raktározáshoz helyiségeket kell biztosítanom a kórházban, de mivel a vártnál jóval nagyobb mennyiség érkezik, igénybe kell venni a tanácsháza néhány szobáját is. Ebből azután sok kellemetlenségem támad. Kitűnő, addig sohasem látott minőségű és állapotú ruhanemükről van szó. Télikabátok, női és férfiruhák, cipők, meleg alsóneműk. Eleiem is bőven érkezik, nagy gondot jelent a raktározás. Egyik nap valaki jelenti, hogy a kórházi személyzet tagjainál találtak néhányat ezek közül a holmik közül. Elrendelem, hogy mindenki hagyja el a szobáját. Harmadmagammal elkezdem a kutatást az összes személyzeti szobában. Rengeteg ruhanemű kerül elő. Összehívom a tetteseket. Akkor és ott, bevallom elvesztettem a fejem. Minősíthetetlen hangon kikelek magamból. Mondtam én mindent, neveztem őket alávaló árulónak, hitvány fosztogatóknak, akik a magyar nép szent ügyét a maguk aljas, önző céljaikra használják ki. Kijelentettem, hogyha még egyszer rajtakapok valakit, táblát kötök a nyakába ezzel a szöveggel: Helyesen tanácselnök-helyettes. 225 Szandányi Zoltán 226 Valószínűleg dr. Scheda Alajosról van szó. 227 Jávorszky Ödön