Vác 1956-ban és a megtorlás időszakában; Forrásgyűjtemény I. - Váci Történelmi Tár 4. (Vác, 2006)

FORRÁSOK (1-324.)

27. (1956. október 25-27.) Dr. Vájta Gábor sebészorvos visszaemlékezése

218 27 éve történt. [...] A műtő szokásos, szertartásos csendjét az egyik műtősfiú zavarta meg. Semmivel és senkivel nem törődve robbant be az ajtón láthatólag felindultan. Kérdő szemek meredtek rá a maszkok mögül, még a helyi érzéstelenítésben operált betegek is felfigyeltek. Egy írást lobogtatott a kezében és a körülményekről teljesen megfeledkezve olvasni kezdte. Eleinte halk, fojtott hangon, majd hangosabban. A[z október] 22-i műegyetemi diáktanács felhívása volt a kezében. A diákság követelései, aló pont, és a mai program: koszorúzás a Bemszobomál, gyülekezés a klinikakertben, indulás 14 órakor. A hatás leírhatatlan volt. Az egész műtő fölbolydult. Én is küszködve a felindultsággal, remegő kézzel fejeztem be a varrást. Meg se fordult a fejemben, hogy mást is tehetnék, mint hogy elmegyek, ott leszek. 29 éves voltam. [...] Ez a csütörtök, október 25-e meghozta Vácra is a forradalmat. Délben, talán 2 óra tájban kezdett benépesülni a tér.

219 Az ablakból figyeltük az eseményeket. Először a Forte-gyár érkezett, azután a Híradás, majd a hajógyár. Transzparensek elöl, utána a nemzetiszínű zászlókat lobogtató munkásság. Nagyon hamar megtelt a nagy tér, jelszavak, Kossuth nóta, Szózat. Nem emlékszem már, mondott-e valaki ünnepi beszédet, szavaltak-e, de azt tudom, hogy a hangulat hamar forrósodott. Döntsük le a Szivart! Ehhez tudni kell, hogy a tér Kőkapu felőli oldalán, ahol ma kocsiparkoló van, állt egy szovjet emlékmű. Nem tudom, láttam e valaha ízléstelenebbet. Kis kockatalapzaton magasba nyúló, pontosan szivarformájú képződmény volt ez, teljesen elcsúfítva az ország legszebb barokk terét. Annak idején, '45 után Kohn urat, a sírkövest bízták meg az elkészítésével. A körülötte levő sírok tartalmát is ő exhumálta és szállította le később a temetőbe, amiből aztán igen nagy bajai lettek, de ez most nem tartozik ide. A tömeg a tanácsház elől idevonult, de miután a ledöntésben mindenki megegyezett, hátra volt még a végrehajtás mikéntje. Ekkor tűnt ki először, mennyire spontán, mindenféle előzetes szervezést nélkülöző volt ez az egész tüntetés. A szobor eltávolításához senkinek semmiféle eszköze nem volt. Kapóra, a nagy tanakodás közt érkezett oda egy mit sem sejtő gépkocsivezető kis teherkocsijával. Vontatókötél is volt nála. Eleinte szabódott, majd látva a türelmetlen tömeget, mégis ráállt a dologra. Nem kellett sokat erőlködnie a motornak, úgy fél négy tájban hatalmas örömujjongás közepette porba dőlt a Szivar. „Menjünk a Cserépkályhához!",

220 hangzott a következő jelszó, és a tömeg megindult a Konstantin tér felé. Dr. Vájta Gábor visszaemlékezéseit Daloskönyvének egy fejezetében is megírta. (VÁJTA 2000) A város főtere, Sztálin, illetve október 25-től Március 15. tér. A másik, a Konstantin téri szovjet emlékmű gúnyneve.