Héjjas Pál - Horváth M. Ferenc: Régi képeslapok - Old postcards - Alte Ansichtskarten, 1896 - 1950 - Váci Történelmi Tár 2. (Vác, 2001)

Város a Duna partján - történeti áttekintés

Vác a török korban (TIM) Vác in the Turkish era (TIM) Vác während der Zeit der Türkenherrschaft (TIM) Vác térképe az 1718. évi Althann-féle telekkönyvben (Váci Püspöki Levéltár) The map of Vác ín the Althann cadastral register from 1718 (The Vác Episcopal Archives) Stadtplan von Vác im Grundbuch von Althann aus 1718 (Bischofsarchiv Vác) Maga a püspökség önmagában növelte a város gazdasági jelentőségét, biztonságosabbá tette az itt lakók és a portékáikat ide szállítók életét. A lakosság lélekszáma a 16. század elején 1100-1200 fő lehetett, az épületek száma pedig 250 körül volt. A város lakói, a püspök és a káptalan jobbágyai főleg földművelésből és állattenyésztésből éltek. A természeti adottságok, a Naszály hegy nyugati lejtői kiváló feltételeket teremtettek a szőlőművelésre, s a váci bor jó hírnévnek örvendett. A középkori pincék még ma is megtalálhatók több ház alatt. A mezőgazdaságból élőkön kívül iparosok, kézművesek, kereskedők lakták a várost. Voltak köztük ötvösök, fazekasok, mészárosok, vargák, kovácsok, tímárok, pékek, takácsok, szabók, esztergályosok, molnárok, malomépítők és szekérgyártók. Az ötvösökről biztosan tudjuk, hogy céhbe tömörültek. Jogilag a város lakói mindannyian a püspök jobbágyai voltak, de saját földesuruk is polgárnak tekintette őket, a várost pedig, amely hivatalosan mezőváros, azaz oppidum volt, a kiváltságos városoknak kijáró civitas elnevezéssel illették. A hivatalos ügyek intézésében is megmutatkozott ez, mert a város a pereiben maga járhatott el, önállóan intézkedhetett számos a polgárait érintő ügyben, és az egyes szabad királyi városokhoz hasonlóan élhetett a budai joggal. Bizonyos vonatkozásokban tehát Vác inkább város volt, mintsem mezőváros. Ennek ellenére a polgári fejlődés - a szabad királyi városokéhoz képest, ahol a függetlenedő városi polgárság megerősödött - Vácott korlátozott volt. Éppen a kezdeti biztonságot jelentő püspöki jelenlét vált egy idő után a szabadabb polgári fejlődés gátjává. A püspökök személyükben sokat tehettek a város fejlődéséért, és néhány széles látókörű, művelt püspök valóban nagyot lendített a város fejlődésén. Közülük is kiemelkedett Báthori Miklós, aki hosszú ideig, 1474—1506-ig töltötte be ezt a tisztet. Az ő ideje alatt élte a város igazi virágkorát. Báthori reneszánsz udvart teremtett, hatalmas építkezéseket kezdeményezett, itáliai mestereket hívott Vácra. Kibővíttette, reneszánsz stílusban átépíttette és pompásan feldíszíttette a székesegyházat és a püspöki palotát. Számos régészeti emlékünk bizonyítja, hogy Mátyás király budai palotájában működő mesterek dolgoztak nála. Pártolta a művészeteket, külföldi tudósok, művészek fordultak meg nála, drága műtárgyakat vásárolt. Galeotto Marzio, Mátyás krónikása elismeréssel írt Báthori Miklós reneszánsz udvaráról, a püspök tudomány- és művészetszeretetéről. A középkor végére már magát a várat és mindkét várost fal vette körül. A város a Duna felé fordult, háttal a Naszálynak, és ebbe az irányba fallal is elzárta magát. A városfal északi kiindulópontja a ma is látható „Hegyes" nevű saroktorony volt. Ott, ahol ma a székesegyház áll, házak álltak utcát alkotva, mögöttük vizenyős, építkezésre alkalmatlan terület volt. A német és magyar város határa a mai Fürdő utca vonalában volt. A Főtér tölcsér formája a mai napig megőrződött. Az itt álló házak a város határait jelentették, mivel ezek végében északon állt a Bécsi kapu, a Sáros (ma Széchenyi) utca végén a Hatvani és a mai Eszterházy utca végén a Rév kapu. A város közelében három - a török korban elnéptelenedett - falu is volt: Naszály és Gyada a Naszály-hegy lábánál, illetve északi oldalán, valamint Csörög a Gombás-patak partján. A 15. század második felében két országos hatású politikai esemény is történt a város falai között. 1462-ben itt kötött egyezséget Mátyás király a Felvidék Habsburg-párti urával, a cseh Giskra Jánossal. Az 1485. évi országgyűlésen, melyen a király nem vett részt, rendkívüli egyforintos hadiadót szavaztak meg a rendek.