Héjjas Pál - Horváth M. Ferenc: Régi képeslapok - Old postcards - Alte Ansichtskarten, 1896 - 1950 - Váci Történelmi Tár 2. (Vác, 2001)

Város a Duna partján - történeti áttekintés

püspökséget („cum episcopalibus sancte Mariae Wacensis civitatis..."). E forrásból ismerjük az első „váci polgár" nevét is, Nesku aranyművest, aki fivérével együtt a Naszály erdő mellett lakott. A váci püspökség alapításáról ma már tudjuk, hogy a Szent István király által alapított tíz egyházmegye közül ez volt sorrendben az utolsó, és a szervezet kiépítése, határainak kijelölése csak Géza idejében fejeződött be. Az első székesegyház építését is valószínűleg I. Géza fejezte be, és a Képes Krónika, valamint Kézai krónikája szerint a rövid ideig uralkodó királyt 1077-ben ide temették. Az első váci püspök, akiről 1103-ból rendelkezünk hiteles adattal, Marcellus volt. A káptalant először 1196-ban említi írott forrás, hiteles helyként pedig 1227-től ismerjük. Hiteles helyi működése nemcsak a környező megyékre, - Hont, Nógrád, Pest - terjedt ki, hanem Szolnok és Csongrád megyékre is. Pecsétjének leírása 1331-ből ismert, ezen a karjában a gyermek Jézust tartó Mária látható. Ettől kezdve Vác úgy is mint világi, de még inkább mint egyházi központ egyre jelentősebb szerepet töltött be. Erre utal, hogy Imre király 1193-ban zsinatot tartott itt, 1225-ből pedig káptalani iskolájáról van adatunk. Amikor Vác egyházmegyei központ lett, egyházi földesurak, a váci püspök és a káptalan joghatósága alá került, és ez határozta meg a város életét egészen a 19. század közepéig. Vác all. századtól kezdve töretlenül fejlődött és egyre jelentősebb püspöki székhely lett. A püspökvár központját a székesegyház, a püspöki palota és a kanonoki házak alkották. Az első székesegyházról alig maradtak emlékek: néhány leveles díszítésű faragott oszlopfő és szalagfonatos, virágmintás medence (?) maradványa. Az árokkal körülvett vártól északra, a Duna és a mai Múzeum utca közötti területen feküdt a váralja. Itt volt a piactér is, melyen keresztülhaladt a Nagy utca (ma Budapesti főút), a város legjelentősebb útvonala. A piactérbe torkolltak azok a kis girbegörbe utcácskák, melyeknek laza szerkezetét a mai napig megőrizte a Géza király tér környéke. Ezt a területet nevezték később a 14. századtól magyar városnak. Távolabb, talán a mai Karolina iskola helyén állt a Szent Margit plébániatemplom. A két és fél évszázadon át tartó fejlődést a tatárjárás törte meg. A királyi udvar már évek óta tudta, hogy a mongolok Magyarország ellen készülődnek. A mongol támadást azonban nem lehetett feltartóztatni. A tatárok még a mohi csata előtt, 1241. virágvasárnapján, március 17-én (Vác feketevasárnapján) feldúlták a várost, a váciak és a környékről ide menekültek egy részét lemészárolták, a székesegyházat felgyújtották. Az újjáépítés megszervezése céljából IV Béla király gyűléseket hívott össze az országban. 1255 augusztusában - a középkor végéig Nógrád megyéhez tartozó - Vácon a gazdátlanul maradt Nógrád, Hont és Gömör megyei birtokok rendezése céljából gyűltek össze a megyék képviselői. A városi élet újbóli megteremtését azonban nem lehetett a megfogyatkozott számú helyi és környékbeli lakosságra alapozni. A püspök-földesúr ezért a tatárjárást követő évtizedekben délnémet telepeseket hívott a városba, akiknek a szállását Duna mentén, a vártól északra, a mai Március 15. téren jelölte ki. E német várost először 1319-ben említi oklevél, de biztos, hogy már korábban is éltek itt németek. Ugyanis 1273ban, a Szent Margit legenda egyik szereplője, egy Elza nevű német nő, Margit sírjától az „ő hazájába", Vácra tért vissza. A városépítő munkák során újjáépült a püspöki székhely, ahol a legjelentősebb egyházi épületek voltak: a székesegyház, a püspöki palota, a Szentkereszt plébániatemplom, a káptalan a hozzá tartozó iskolával. Bővült a középkori püspöki vár szomszédságában fekvő, már említett váralja, a későbbi magyar város. Ettől északra épült ki a tatárjárást követően a behívott német telepesek által létrehozott német város. Ennek piactere a mai Főtérrel azonos helyen feküdt, déli oldalán a Szent Mihály templom által határolva. A német városon kívül, attól északi irányban, a mai fegyház helyén volt a Szentlélek-ispotály, ami szegényházként is működött. A német város földesura éppúgy a váci püspök volt, mint a magyar városé, bár ez utóbbi részen a váci káptalan is rendelkezett birtokokkal. A német vendégek, hoszpeszek betelepedésével nemcsak a város külső arculata változott meg. A betelepülők egyrészt magukkal hozták hazájuk fejlettebb jogszokását, másrészt a letelepüléskor kiváltságokat - adómentesség, pap- és bíróválasztás joga, szabad végrendelkezési jog, saját ügyeikben ítélkezési jog, vásártartási jog - kaptak, s ez kedvező hatással volt mindkét város fejlődésére. Valószínű, hogy néhány évtized elteltével mindkét város egységes jogokkal bírt. A nemzetiségi alapon elkülönülő Vác-Magyarvárosnak és Vác-Németvárosnak közös bírája volt, de tanácsa egymástól függetlenül működött. Pecsétjük is különbözött, de csak a németről tudunk biztosat, templomuk védőszentjét, Szent Mihályt vésették rá. Valószínű, hogy a középkori magyar város pecsétjén a hiteles helyi pecséthez hasonló címerábra volt, azaz a gyermek Jézust karján tartó Mária. De erre csak közvetett bizonyítékként a református egyház história domusában található rajz áll rendelkezésünkre, melyet egy 1610-ben vésetett pecsét lenyomata alapján rajzoltak a kötetbe. A mai városi címeren is az ő alakja látható. A város a 14-15. században kedvező földrajzi helyzetét kihasználva egyre nagyobb gazdasági jelentőséggel bírt. Bár nem emelkedhetett az olyan közeli országos jelentőségű gazdasági és politikai központok, mint Esztergom, Visegrád, Buda közé, az ezekhez vezető kereskedelmi útvonalak egy része rajta keresztül ment, így ezek hasznából részesedett. Itt vezetett el az út az északi bányavárosok, az alföldi települések, továbbá bizonyos osztrák és délnémet városok felé. Ebből a korból ismert fizetőeszköz volt a váci márka. Ez idő tájt olvashatunk először a váci harmincadvámról, mely a kortársak szerint „Istentől való rossz" volt, mivel még a mentességet élvezőktől is gyakran szedtek vámot. Hétfői és pénteki hetipiacaira elsősorban a környékbeli településekről hoztak árukat, de megfordultak itt a pesti, gyarmati, szécsényi kereskedők is. Nagyobb jelentőségűek voltak az évente háromszor - Mátyás, Gál és Tamás napján megrendezett sokadalmak, éves vásárok. Egyúttal ezeken dobolták ki a fontosabb híreket, hívták kikiáltással perbe az alperest. A „háromvásáros" kikiáltás után a meg nem jelent alperes felett már ítéletet hoztak.