"Késő maradékainknak tétessen jegyzésben!" Írásos emlékek Vác város múltjából, 1074 -1990 - Váci Történelmi Tár 1. (Vác, 1996)

Írásos emlékek - XII. A szocializmus építésének lejtős „út-ján" (1956 -

INDOKOLÁS: [...] 1956 november elején Vácott a rendörségen civil és egyenruhás egyének fegyvereket osztogattak. Vádlott is elment fegyverért, puskát akart, azonban már csak pisztoly volt, így 1 drb. R. 09384. sz. 45. M. 7.65 mm-es rendőrségi pisz­tolyt kapott 1 drb. töltött tárral, valamint egy TT. pisztolytáskát, mindezeket la­kására vitte és a sertésól mellé forgács közé rejtette. Vádlott a fegyvert és lőszert nem szolgáltatta be, holott saját előadása szerint is tudomása volt arról, hogy a fegyvert be kellett volna szolgáltatni, ilyen irányú felhívásokat hallott is a váci hangosbemondón keresztül. Statárium' kihirdetését követő napon lakásán meg­jelent a rendőrség, és felszóllításra vádlott nyomban előadta a pisztolyt töltény­nyel és táskával együtt. A járási ügyészség lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés bűntette miatt emelt vádat. Vádlott a cselekmény elkövetését és bűnösségét elismerte. Előadta, hogy azért kért és tartott lakásán fegyvert, mert a várostól kívüleső részen lakik, ahol lopástól és támadástól abban az időben tartani kellett s ezt fegyverrel kívánta megakadályozni. A bíróság ezen védekezését nem fogadta el, mivel az elrejtett pisztollyal tá­madást elhárítani úgysem lehetett volna, és egyébbként is, van ennek más módja is. Ezen védekezése csak ürügy a felelősségrevonás elől. Azzal, hogy lakásán pisztolyt és lőszert rejtegetett, megvalósította a BHO. 34. pont (1) bekezdésében foglalt fegyverrel és lőszerrel való visszaélés bűntettét. A cselekmény értékelésénél a bíróság figyelemmel volt ezen cselekmények nagyfokú társadalmi veszélyességére, tekintettel az 1956 október 23.-a után be­következett eseményekre. [...] Vác, 1957 évi február hó 14 napján. Dr. Trautmann János [s. k.] a tanács elnöke, az aláírásban akadályozott Szigeti Sándor és Nagy Istvánné ülnökök helyett is F PML VO A Váci Járásbíróság büntető peres iratai, B. III. 65/1957/4. szám. M '1956. december 11-én vezette be a statáriumot az Elnöki Tanács. 1957. február 27. Ülésezik a kötöttárugyár munkástanácsa Jegyzőkönyv felvétetett 1957. II. 27.-én a Váci Kötöttárugyár Munkástanácsának ülésén. Jelen vannak: Kovács Pál. Hegedűs Lajos, Schrick Lajos. Szvetkó Etelka. Simák Sándorné, Kollár Gyula, Lehőcz János. Szálai István, Petővari Sándor. Huszár Gábor munkástanácstagok, Simó Pál igazgató. Surányi Imre főkönyvelő és Kovács Imre üzemi párttitkár. [...] Simó Pál: [...] Végeredményben a IV. negyedév tetemes veszteséggel zárult és ennek következményei vannak: a vállalatfejlesztési alapot elvitték ezek a rossz eredmények, így tervenfelüli beruházásokra nincs lehetőségünk. Felada-

Next

/
Thumbnails
Contents