"Késő maradékainknak tétessen jegyzésben!" Írásos emlékek Vác város múltjából, 1074 -1990 - Váci Történelmi Tár 1. (Vác, 1996)

Írásos emlékek - VIII. Két háború között (1919-1944)

a 4700/1946. M. E. sz rendelet 1. §.-a alapján holtnak nyilvánítja s nevezet­tek halála időpontját 1944. évi július hó 9.-ének d. e. 8 órájában állapítja meg. Indokok: Grósz Ede kérelmében előadta, hogy a holtnaknyilvánítottakat 1944-ben Vácról deportálták és azóta nem tértek ide vissza. A deportáltak Vácról Ausch­witzbe kerültek és odaérkezésük után azonnal eltűntek. Ezt helyhatósági bizo­nyítvánnyal igazolta. A nevezettekkel együtt deportált s tanúként kihallgatott Kollmann Ella és Grósz Kornélia vallották, hogy a holtnak nyilvánítottakkal együtt deportálták őket is Auschwitzba, ahol a tábor bejáratánál az intézkedő német tiszt a holtnaknyilvánítottakat baloldalra, tanúkat pedig jobboldalra állította. Az innen történt elvezetés pillanatától tanuk a holtnaknyilvánítottakat többé nem látták, de tudomásuk van arról az egyébként is köztudomásúvá lett tényről, hogy a bal­oldalra állított csoport útja a szétválasztás után a gázkamrába vezetett. Tanúk vallották azt is, hogy olyan deportálttal, akit baloldalra állítottak, még nem talál­koztak, mert azok közül senki nem tért vissza. Köztudomású tény. hogy az Auschwitzi táborban az idősebb deportáltakat, valamint a gyermekeket és a gyermekükkel érkező nőket gazzal megölték. Grósz Kornélia tanú a fentieken kívül határozottan vallotta, hogy 1944. július 9.ére virradó éjszakán érkeztek Auschwitzba. Ily körülmények között kétségtelen, hogy holtnaknyilvánítottakat is a többi baloldalra állított csoportok sorsa érte és 1944. július 9.-én de. 8 órakor már nem voltak életben. Mindezekre tekintettel a rendelkező részben foglaltak értelmében kellett ha­tározni. A halál beálltának időpontját a bíróság a 4700/1946. M. E. számú rendelet 3. §.-ának 1. bek. alapján határozta meg. Vác, 1946. október 31.-én. Dr. Ottó Károly [s. k.] j(árás)bíró F PML VO A Váci Járásbíróság iratai, 2383/1946.. szám. 1944, augusztus 19. A Vitézi Rend váci tagjainak német sorozás alóli mentesítését kéri hadnagyuk VÁC MEGYEI VÁROS VITÉZI HADNAGYA 32./1944. Bizalmas Polgármester Urnak - Vác A honv. miniszter úr a 61765/eln. 10.-1944. sz. rendeletében foglaltak sze­rint a Vitézi Rend tagjait, a vitézi várományosokat s általában a vitézek hozzátartozóit nem bocsátja a német fegyveres erő rendelkezésére. Hogy a vitézek, várományosok és a hozzátartozók már az elbírálás alkalmával mellőzhetők legyenek a német sorozásra való előállítás alól, Vác m. város vité­zeinek, vitézi várományosainak s hozzátartozóinak névjegyzékét [...] rendelete

Next

/
Thumbnails
Contents