"Késő maradékainknak tétessen jegyzésben!" Írásos emlékek Vác város múltjából, 1074 -1990 - Váci Történelmi Tár 1. (Vác, 1996)
Írásos emlékek - IV. Dicsőséges napok (1848-1849)
denkor elősegíteni, 's üdvös példa adásaival a' hon szerelmét másokban is felébreszteni igyekezett, igy ő mint hasznos, mindenkor méltó elismerését és ditséretet érdemlett buzgó honpolgár, az illetők különös figyelmébe ajánltatik. Tudományul jegyzésbe vétetett. F PML VO Püspök-Vác Mezőváros tanácsülési jegyzőkönyve, 270. szám. 1849. július (12-)15(-17.) Podmaniczky Frigyes visszaemlékezése a második váci csatáról E nevezetes, nagy körültekintéssel s a felmerült hiányok dacára vitézül végigvívott csata meggyőzött bennünket arról, hogy az egyesült osztrákorosz haderővel szemben nevezetes előnyöket kivívni többé képesek nem leszünk. Tartván a Bátorkesz felől fenyegető túlszárnyalástól, el lett határozva a Vác felé való visszavonulás. Július 12-én éjjel indultunk a legnagyobb vigyázattal s csendben, de nagy rendetlenségben, amennyiben 28 000 emberből álló hadseregünket - három hadtest, Leiningen, Poeltenberg és Nagy-Sándor vezénylete alatt - 5000 szekér kísérte. Július 13-án Bátorkesz alatt táborozván, 15-én délután háromnapi erőltetett menetelés után Vácra értünk, ahonnan 400 kozák és cserkesz akkor űzetett ki Görgey Ármin előhadai által. Alig értünk a „veresház" és indóház által körített piacra s legott kezdetét vette az ellenség részéről az ágyúzás: csatavonalba vonulván fel, s a mi 3. számú hadtestünk a bal szárnyon, a centrumban Görgey Ármin, a jobb szárnyon az első hadtest Nagy-Sándor alatt nyervén elhelyezést, a kemény tusa azonnal kezdetét vette, és késő estig szakadatlanul tartott. Az én osztályom aznap nagyon jól fedett állásban talált felállítást, úgyannyira, hogy az ellenünk irányzott kemény ágyútűz kevés kárt okozott sorainkban. Az oroszok iszonyú gyorsasággal lőttek, de többnyire magasan, a geller lövések veszélye ennek következtében majdnem teljesen kikerültetvén. Ezen hosszan tartó ágyúzás közben ismerkedtünk meg először a Schräpnelllövegekkel, mellyeket az oroszok ellenünk használtak, de téves irányzatú magasságban felettünk robbanván szét, a golyózápor erőt veszítve hullott közibünk. Ahányszor egy ilyen töltény felettünk szétpattant, huszárjaink mindig harsogó éljennel fogadták e színházi díszítményszerű s általunk nem ismert, bárányfelhőt mutató löveget. Az orosz tiszteknek katonáink e magaviselete annyira feltűnt, hogy utóbb, mikor leraktuk a fegyvert, ezredünket felismervén, gyakran emlegették ezen, a váci csata alkalmával Duka helység közelében lefolyt, élénk jelenetet. A Hannover-huszárok aznap több szerencsés rohamot intéztek a kék dzsidások ellen, s ezek közül többeket foglyokul is ejtettek. Mi jól fogadtuk s tartottuk szegényeket s nyers uborka helyett szalonnával s jó borral tartottuk őket. Az elesettek egyenruháiba azonban felöltöztettük a mi ütegünk fullajtárjait, úgy, hogy másnap ütegünk orosz egyenruhában díszelgő fullajtárokkal vonult ki, ami legbiztosabb bizonyítéka volt annak, hogy tudtunk már beszerezni valamit új elleneinktől. A váci csata alkalmával először állottunk szemben tisztán orosz haderővel, s megismerkedtünk a dzsidásokkal, kozákokkal s cserkeszekkel.